20200104 2020.01.04

Mára a világ önértelmezése hatással lett az egyházra a dicsőség helyreállítása késik és az olajárusoknál az olaj egyre fogy. A világ gondolkozása Isten Igéjével ellentétes ideákból áll. A céljuk az, hogy egy alacsonyabb világosság szinten tartsanak bennünket, mint ahogy azt Isten tervezte felőlünk. A negyedik ipari forradalom nem a „hogyant”, hanem magát az embert változtatta meg. Az alapvető emberi értékek megőrzése jelentené a kulcsot egy élhető világhoz. Ez nincs már meg. Közben egy kulturális degenerációnak és őrült technológiai átalakulásának vagyunk tanúi. A kijelentés azért adatik, hogy visszanézhess arra a szintre, ahonnan kiestél. A hit azért adatott neked, hogy a világosságod szintjén tudj járni. Amikor Isten cselekszik az sokkoló és megdöbbentő. Minden, amit Jézus tett, belsejéből történt a földön és a világossága által jött létre. A mi képességünk nem bennünk van, hanem a világosságunkban.

 

 

2020.01.11

20200111Egyház arra van tervezve, hogy a hit hallása által működjön a földön. Ekkor a mennyei valóság realitásának teljes lehetőségében otthonos lehet. Ragadd meg azt a sorsot, amelyet Isten készített Neked. Amikor keressük a halló és látó képességünk fejlődését, akkor a Biblia azt mondja: „akinek van füle a hallásra hallja, vagy Kinek van füle, hallja meg. Mert akinek van, annak adni fognak, úgyhogy feleslege lesz, de attól, akinek nincs, még amije volna, azt is elveszik”. Ekkor világos képet fogsz kapni arról, hogy ki vagy Te és miért teremtett újjá Isten. Ézsau, a föld egyik örököse eladta az első szülöttségi jogát, ezzel eladta a jogát arra, hogy halljon és lásson. Úgyhogy újítsd meg elmédet azzal kapcsolatban, hogy mit kell elfogadnod az újjászületésed örökségében és ragaszkodj is hozzá. Engedd meg Isten Szellemének, hogy felemelje a gondolataidat Isten színvonalára! Vess el, minden más gondolatot, koncepciót, megoldást, elképzelést, ami ellentétben áll azzal, amit Isten mond új természeted lehetőségeiről. Az ellenség azon van, hogy soha se mozdulj ki kijelentés alapú ismeretből. Neked folyamatosan fenn kell tartanod ezt az igényt és ezt az elvárást az építkezést hit által Önmagaddal kapcsolatban. Amikor vétkezik a megigazult ember a valóságnak egy dimenziója elkezd bezárulni előtte. Ettől kezdve a természetes szem irányítja a sorsot. Ez korlátozás…

 

 

 2020. 01. 18.

20200118A krisztusi fiúságunk nem garantálja a növekedést. Az építkezésünk egyedül a bennünket birtokló Krisztus szellemében lévő privilégiumok megismerése által történik. Ahhoz, hogy megváltozzunk újjászületésünk után, igazán meg kell értenünk, kik is vagyunk Isten fiában, a Krisztusban. Akkor kezdünk átalakulni, amikor hagyjuk, hogy Krisztus élete megváltoztassa gondolkodásunkat a törvény, megigazultság és szeretet kapcsán. Ellenség soha nem akarta azt, hogy megismerjük, kik is vagyunk Krisztusban, mert ez felhatalmaz bennünket a szeretetben való sikeres élethez. Törvényben mindig elítélve látjuk magunkat, de Isten szeretetébe nézve Jézust fogjuk meglátni, mint örökkévaló megváltót. Amikor szeretettől ösztönözve vagy, akkor elindultál az Isten megismerésében. Ha megismered egyre jobban a szeretet által Istent, nem csak keresni fogod Őt, hanem invitálva és ösztönözve leszel a szeretet kapcsolatára. A királyi törvény csak a királyoknak szól. Ez valóságos életvitel, életstílus, életmodell. Szeretet kinyilatkoztatása és megtapasztalása a kegyelemnek dagálya. Aki áthelyezkedik a szeretet világába, az csak a krisztusi élet által tudja megtenni. Pál szerint Krisztus életét bennünk a hit tartja fenn.

 

 

20200125

 Aratás gyülekezete 2020 01.25

Amíg az Istentől elfordult ember várost és tornyot épít magának, (1Mózes 11,5-8) addig az Isten embere hit által engedelmeskedik az Úr szavának, ill. hite által várja a mennyei várost, amelyet nem ő, hanem Isten épített. Ennek a felépített mennyei városnak a mintáját nekünk is fel kell építenünk családunkban. Ábrahámi minta alapján Isten ígéreteibe vetett hit és a mennyei városra való várakozás által tovább öröklődik a szellemi áldás generációról-generációra (Zsidókhoz 11,8-10). Ez a tovább örökítés úgy valósul meg, hogy családunkban nem engedjük meg, hogy az Antikrisztus szelleme megszüntesse a Mindennapi áldozatot, vagyis az imaéletet (Dániel 11,31-32). Oltárt építünk otthonunkban a kitartó könyörgés és az Ige szeretete, tisztelete által (Lukács 1,5-13 5Mózes 6,6-9). Látjuk tehát, hogy Krisztus teste és a család egymástól nem elválasztható, hiszen az egyház a családban is jelen van és a családok is tagokként elhelyeztettek Krisztus testében, ezért a házastársunkkal és a gyermekeinkkel való kapcsolatunkban nem az érzelmeink legmeghatározóbbak, hanem az Úrhoz való viszonyulásunk.

 

 

20200201
2020. 02. 01. Aratás gyülekezete

 „Bármikor, amikor a többség oldalán találod magad, akkor érdemes elgondolkozni.” Mark Twain. Ma, a társadalmak többségé olyan kultúrát és vallást épít, ami totálisan működésképtelen. Nem véletlen, hogy keresik az emberek az önbecsülést a vallásos státuszokban. Nagyon sok erős vallási trend sodorja őket, de ez egyben lehetőség azok számára, akik képesek egy megfelelő távolságból nézve felismerni azt, hogy mi is történik igazából a XXI. században és az egyházban. A testületi területi vallásos szellemek újbóli leleplezése része Isten vágyának, hogy népét el­jut­tassa Isten Fiának megismerésére. Az egyház célja, hogy a Szent Szellem területi meg­nyilvánulásának eszköze legyen. Amíg Krisztus teste arra törekszik, hogy elhozza Isten királyságát, elkerülhetetlenül ös­sze­ütközésbe kerü­l fejede­lem­ségek, hatal­mas­ságok és trónusok területi erejével. Isten ma leleplezi előttünk vallási kontrolljukat és tevékenységüket. Ezek a vallási testületi eszközök a Sátán szolgálatában állnak, hogy megkö­tözzék, limitálják és megvakítsák az ott élő embereket. Sátán testületi rendszere megpróbálja az egyház örökségét elvitatni és ellopni. Az örökség egyrészről a mi bennünk kiábrázolódó Krisztus. Másrészről Krisztus által egyre mélyebbre jutunk azokban a lehetőségekben, amelyeket előre elkészített Isten.

 

 

 

20200208 Aratás gyülekezete 2020. 02. 08.

A gyülekezetek összecsapása a vallásos szellemekkel az utolsó napok egyik kiterjedt csatája lett. Ebben mindenkinek részt kell venni. Csak az a kérdés, hogy melyik oldalon fogunk majd állni. A vallásos szellemek működése mindig fenntartanak 1 status quót. Tudva azt, amit láttunk eddig gyülekezeteinkben a sötétség világának hatásában, nem egy hanem sok-sok vallásos szellem van jelenen minden helyi térségben, amelyet Krisztus erjedő és terjedő kovásznak definiált. Vallásos szellemek a sátán ügynökei (kémei, megbízottjai). Arra vannak kijelölve, hogy megakadályozzák a gyülekezetekben Krisztus ’új borának’ kiáradását. Munkája az, hogy kontrolálja a valódi változást és fenntartsa a régi állapotokat. Az un. „ó boros kereszténység” szélsőséges oldala Krisztus ismeretének és igaz imádásának teológiai korlátait építi ki. Limitál. Az igazi kegyelem a reális igazságot közli, amely szabaddá teszi az embereket és megmutatja nekik a bűnükből kivezető utat, majd a szellemi érettség krisztusi fokára hívja őket. Hogy milyen mértékben vagyunk szabadok ettől a nagy erejű állandó növekedésben lévő csalástól, az egyenes arányban van azzal, hogy milyen mértékben tudjuk tisztán prédikálni az igazi Jézust és evangéliumát.

 

 

 

20200215 2020. 02. 15. Aratás gyülekezet

Jézus Krisztus visszajövetele előtti időszak kereszténységében a hamis önkép és a hamis Krisztus lett mérvadó. Az új kultúra hatásai és egyes nemzetközi szolgálati trendek nagyban hozzájárulnak, az un. „más Jézus” elterjesztéséhez. Amikor nem engedjük meg azt, hogy a valódi Krisztus birtokoljon bennünket és mi is birtokoljuk Őt, akkor egy vallásos szellem képmutató hatása alatt élünk. A keresztény életmód külső formájának kivitelezése Istentiszteleteinken iszonyú károkat okoz az egyházban. Ezzel lényegében megtagadjuk a hiteles Krisztus követését. Isten az Újszövetség alapján Krisztus személyének megismerésébe fokozatosan vezet be bennünket. Amennyiben igényeljük valóban eredeti személyét. Ádámot földi, Jézus Krisztust mennyei embernek nevezi Pál apostol. A hívők számára lehetővé lett téve, hogy az ember választhat a két típus között. Ha a földi ember képmását birtokolja vagy Krisztusét. Krisztust birtokolni azt jelenti, hogy a mennyei embert magára ölti és hordozza földi élete során az Ő karakterét. Megismerésről, megismerésbe. A megtérésünk után mindig tudatosítanunk kell, hogy Krisztus megismerése akkor tud tisztán és autentikusan megvalósulni bennünk, ha erre az isteni célra feltétel nélkül odaszánjuk magunkat.

 

 

 

20120222 2020. 02. 22. Aratás gyülekezet

Jézus valóságos személy, személyisége eredeti, nem mesterkélt. Identitásának elfogadása, megismerése és karakteréhez való kitartó ragaszkodás teszi igazságos emberré a hívőt. Mindez a Szent Szellem segítségével történik, aki leplezetlenség felé vezet bennünket. A fátyol alól kilépő igazi valóságba, vagyis egy el nem takart, el nem fedett, állapotba. Mi a Szent Szellemtől, fölülről születtünk. Jézus Krisztusban jó cselekedetekre, amelyet Ő elrendelt a világ alapítása előtt. Munkára, amelyeket csak Isten képességeivel lehet elvégezni. A világnak látnia kell ezeket a jó cselekedeteket. Ahhoz, hogy az egyház küldetését megvalósítsa, ugyanúgy kell működnie, ahogy Jézus. Urunk a földön közvetlen kommunikációban volt Istennel. Ő érzékelte, amit Isten gondolt. Jézus jött, hogy helyreállítsa az egyház Istennel való kapcsolatosát. Ahogyan Isten mindig is tervezte. Isten írott beszédéből tanulhatjuk meg, hogy hogyan járjunk Jézusba vetett hitben.

 

 

 

202002292020. 02.29 Aratás gyülekezete

Krisztus feltámadása után a keresztények életében a Szent Szellemmel való új típusú megtapasztalás jelentett csak változást és átalakulást. Nevezhetjük, ezt az un. újbor kiáradásának is. A kereszténység születésétől fogva karizmatikus volt, ez állt az egyház robbanásszerű fejlődésének hátterében. Az 1990-es évek prédikációit világszerte a szellemi ajándékok, csodák, látomások, próféciák és más Istentől való megnyilvánulások kísérték. Ez a folyamat egy ideig úgy tűnt, hogy megállíthatatlanul zajlik. Mára több értelemben is újkorba lépett az egyház. Csak azok a szentek számíthatnak tartós isteni befolyásra, akik felismerik, hogy Jézus új borával kapcsolatos semlegesség kora lejárt. A kereszténység ebben a versenyben jelenleg világméretekben vesztésre áll. Ha az egyház nem vezeti az embereket Isten jelenlétének erejébe, elkerülhetetlen, hogy a kor hívői valamely hamis kereszténységtől egy idegen ideológia hatása alá kerüljenek. A felekezetek és mozgalmak, amelyek mostanra közömbössé váltak az un. friss és újbor által közvetített megtapasztalás iránt, egyre taszítóbbak lesznek nemcsak a külvilág, de saját tagjaik többsége előtt is. A friss bor elutasítása mostanra nem jelent spirituális zavart egyes felekezetekben. A kor divatos transzcendens irányzatainak befolyása alá került a legtöbb 1990-es évekbeli ébredési mozgalom. Ez tükröződik a szellemi zűrzavar és a hedonizmus modern elemeit vegyítő egyházak népszerűségében.

20200307

 2020.03.07 Aratás gyülekezete

Minden eddigit meghaladó eredmények és egyben viharok fogják jellemezni a modern keresztény mozgalmakat, mert új korba lépett a világ és az egyház is. A gonosz térnyerése ma elsősorban a szellemi tekintélyt képviselő és érvényesítő mozgalmak gyors növekedésében érhető tetten. A mai egyház spirituális immunrendszerétől függ, hogy feltartóztatja-e a hamis evangélium invázióját. A kereszténység egy nagy vízválasztónál áll, amelynél lelepleződik nem csak a jó, hanem a fertőzött evangélium is. A kihívás tétje nem az, hogy győz-e a dicsőséges egyház, hiszen ez tény lesz, hanem az, hogy a mostani generáció megtartja vagy nem a valódi evangéliumot. Ebben a korszakban nagy elhatározásunk az, hogy a hamis evangélium követelményeinek nem rendeljük alá magunkat, sőt megerősítjük hitünket a Szentírás által.

 

20200314Tisztán látjuk, hogy a legfontosabb dolog egy hívő ember számára az, hogy megtanulja – miután újjászületett -, hogyan éljen hit által. Krisztus megváltói munkájának minden részlete elérhető lett számodra, de hit által kell elfogadnod. Ne felejtsd el soha, nincs egyetlen helyzet, ügy, probléma, amit a hit ne tudna kezelni. Úgyhogy kelj fel az ellenség kételkedése és félelme ellen. Foglald el a jogos helyedet, mint Dávid, aki az állandó válsághelyzetek szakértője volt. Hited a Szentírás alapján „kohóban” vagy a „küzdőtéren” fejlődik. A hit tekinthető úgy, mint isteni képesség a természetes körülményeid fölé emelkedéshez. Ha hitben jársz, elkezded úgy szemlélni körülményeket, ahogyan Isten látja. Elkezdesz gondolkodni úgy, ahogy Isten gondolkozik, beszélni úgy, ahogyan Isten beszél és cselekedni úgy, ahogy Isten cselekszik. A hitnek mindig van komponense. Soha ne engedd a világnak, hogy meghatározza, amiben hiszel. A hited nem támaszkodik a jelen helyzetedre, hanem irányítja azt. Ha igazságban jársz, Te megállíthatatlanná és győztessé válsz, miként Jézus Krisztus. Isten királyságában nincs vereség…

 

 2020.03.25. Aratás gyülekezete

A Szentírás tanulmányozása az egyik módja annak, hogy kijavítsd vagy transzformáld meggyőződésedet, bizalmadat. Láttam olyan keresztényeket, akik az első alkalommal, amikor hallották a hit általi igazságokat, gyorsan tudtak megváltozni. De eznem mindig sima ügy. Mózes felemelte az érckígyót és hitük által meggyógyulhattak Izrael gyermekei. Ez a hit általi átvétel manapság nagyon ritka, mert úgy hiszem, azért változtak meg ezek az emberek, mert a kétségbeesésnek bizonyos szintjén voltak. Az egyik ok, ami miatt a hívő emberek nem nagyon változnak a tudatlanság hitükkel kapcsolatban. Nem létezik olyan szív, ami egyszerre képes arra, hogy figyeljen a hitetlen gondolatokra és közben meg higgyen is. Amikor az énképünk alacsony színvonalon van, egy szűk szellemi mezsgyén mozgunk. De majd megerősítjük. Ebben az évben úgy fogsz gondolkodni és cselekedni, ahogy soha előtte Isten hite által.

 

 2020.03.28. Aratás gyülekezete

20200228Sokan nehezen élik meg ezt az időszakot. Sérelmezik, hogy a válság megbolygatja, gyakran fel is borítja a korábban jól bevált hitrendszerüket. Azonban az újrarendeződés fontos, mert a meg nem oldott válság átnyúlhat a válság utáni időszakra. Bármennyire is nehéz elfogadni: a fizikai és pszichés változások miatt szükség van egy új szellemi szerkezet vagy felépítés kialakítására, rendszerezésre és szortírozásra. A valódi újjászületés azt jelenti, Isten lett bennünk. Amikor elfogadjuk Jézus Krisztust, elfogadjuk mindazt, amelyet a megváltás helyreállított és megvalósított. Egy új természet, amely először olyan, mint egy újszülött csecsemő, akit táplálni kell, hogy nőjön és fejlődjön. Hitünk miatt szellemünkben lett egy forrásunk, ott legbelül, és soha többé nem leszünk kiszolgáltatva a világ számára. Isten hite híd is a mennyei valósághoz, ahol megvannak mindazok a dolgok, amelyek a mennyben léteznek: értelem, bölcsesség, ellátás és védelem. Neked fejlesztened kell a hitedet a bölcsesség által, mert a nehézségek és krízisek és extrém helyzetek csak keményebbek lesznek. Az örökséged és az ellátásod Istentől jön, hit által belülről kifelé. Bár Isten által, de a szellemeden keresztül. Mi úgy tudunk válságkezelést létrehozni, hogy pont úgy működünk, ahogy Ő eltervezte.

 

 

 2020.04.01. Aratás gyülekezete

20200401

Kegyelem által működő hit a legnagyobb erő a világon. Úgy is fogalmazhatunk, a hit bejárást ad az örökkévaló lehetőségeinkhez a kegyelembe. A helyes bibliai nézőpontból és a megtapasztalt igazságokból függ hitünk gyümölcsöző munkája. A hit bensőnkben lévő bizonyság nélkül csak egy képzelt dolog. Ha van a Szentírásból kijelentés és nem kételkedsz benne, akkor semmi ezen a földön nem lesz képes téged megállítani Isten akaratát az életedben. Tehát nektek és nekem olyan korszakokra van szükségünk, ahol hitünkről lehullik a lepel. A hit általi kijelentés közvetlenül Istentő jön az emberi szellembe. Csak a hit hallása képes kinyitni azt a kaput, ami a nehézségeinkből való kimenekedést hozza el. A hit nem csak bizalom Istenben, hanem engedelmesség is, amivel bizonyítod, hogy hiszel Benne. Mi rábízzuk magunkat az Ő hűségére, hogy véghezvigye, amit eltervezett részünkre. Ha a hit élővé válik szívünkben, akkor Isten hűsége nagy támaszunk lehet nekünk.

 

 

20200404

2020. 04. 04. Aratás gyülekezete

Az újjászületetett egyházat nem lehet szétválasztani Isten Országától. Egyetlen dolog, amire Isten gyermekeinek szükségük lesz a korona-kóma időszakában, hogy megújítsák hitüket szeretet által. A helyzet az, hogy mi nem vagyunk képesek látni ezt, ha nem leszünk tanítva Istentől. Isten beszéde által szükségünk van arra, hogy újra megnyíljon a szemünk. Én segíteni fogok nektek. Mert ha képesek vagytok látni azzal kapcsolatban, hogy Isten mit tartogat a számunkra, akkor bizalomban és bátran fogod megélni hitéletedet. Mi együtt vagyunk felültetve Krisztussal azáltal, hogy bátorsággal legyőzte az ellenséget. Nekünk mindaz megvan, ami Neki: Bátorság és bizalom. A hitünk általában nyomások és harcok közepette nyilvánul meg. Ezt a képességet gyakorolni kell, hogy kifejeződjön.

 

 

20200409

2020. 04. 09. Aratás gyülekezete

Hogyan tudsz részese lenni annak, hogy Isten befolyása növekedjen az imádkozásodban? Az első dolog a téma kapcsán, hogyan építek ki egy bizalmi kapcsolatot Istennel és az Ő Királyságával. Ez nem szólhat az én saját, személyes életemben lévő lehetőségekről és elérhetőségekről. Egyszerűen: nem szólhat rólam. Az egómnak (ego: én, személyiség) más szerephez kell jutnia ahhoz, hogy az Isten segítsége működni tudjon. Ez nem arról szól, hogy mit tudok én tenni azért, hogy az életben az aktuális siker eljöjjön. A titok az, hogy nem azt kell csinálni, hogy keményebben dolgozol isten előtt azért, hogy még jobban kezelni tudd a kríziseidet, hanem a megértés által Isten központúan gondolkozz és hitből kezeld ügyeidet. Ha össze tudod hangolni a gondolkodásmódodat azzal, amit ma elmondtam, akkor fel kell készítened magad a tapasztalatok és a gondolkozás egy teljesen új lehetőségeire Istennel, de a világ szisztémájával szemben. Akkor lesznek hit általi tapasztalataid, ha van benned egy vágy arra, hogy a Királyság előrejutását segítsd életedben a bátorságos kilépések által. De ha ez az egész rólad szól, és arról melyek a te előre törő vágyaid. Ha Istennel nem egyeztetsz „nem 1 malomban fogsz őrőlni” Vele. Nem fogod látni a legjobb részét Istennel való kapcsolatodnak a nehéz helyzetekben. Tehát az utolsó napokban Isten tervének előrejutó megnyilvánulása az életedben nem tud megmutatkozni, ha a szellemi problémákat nem Isten királyságának színvonalán kezeled, hanem önmagad terve által.

.

 

 

20200411

 2020.04.11 Aratás gyülekezete

Az istenség minden egyes személye egymással megegyezve vette ki a maga részét a nemzetek megváltásának egymást követő cselekményei által. A Feltámadásban az Atya a Szellem által feltámasztotta a Fiút. Ő hibátlan áldozatként vitte végre kereszten a hit harcát, majd feltámadva bemutatta magát az Atyának az örökkévaló szentség Szelleme által. Mindez az időben történt, de örökkévalósban létezővé vált. Az örök szó azt jelenti, ami túllépi az idő korlátjait. Ami a kereszten végbement, az egyrészt történelmi tény, másrészt viszont jelentőségében meghaladja az idő határait. Mindazoknak az összes bűnei, akik valaha éltek a földön, és akik még ezután fognak születni rákerült Jézusra a Szent Szellem által. Rendkívül fontos, hogy megértsük életünkben és gondolkodásunkban ennek a ténynek igazságát és hatását. A feltámadásba vetett hit a kegyelem és megigazulás forrása, amely a többi szellemi dolog működőképességét biztosítja. Nem csak azt hisszük el, hogy Jézus Krisztus feltámadt, hanem azt is, hogy a feltámadás ereje hit által bennünk is munkálkodik. Gyakori jelenség, hogy a hívők folyamatos vádlás alatt vannak, úgy érzik, nem elég jók Istennek, nem szeretik eléggé. Ezt úgy igyekeznek kompenzálni, több vallásos cselekedetet hajtanak végre. Isten nem csak arra ösztönöz, hogyan lehet Isten előtt elfogadottabbá válni, hanem arra is, hogy már elfogadottak vagyunk.

 

 

20200415

2020. 04. 15. Aratás

A veszteség, fájdalom, hiány és szenvedés része életünknek. A szenvedés kérdése – ahogy egyébként a bűn fogalma is – a kezdetektől foglalkoztatja az emberiséget. Létünk teljességéhez nem csak az öröm, hanem a fájdalom is hozzátartozik. Az élet szenvedéseit érintő kérdésekben nincs mindig sikeres válasz. A nehéz sors egyetemes emberi tapasztalat, ezért is szükséges, hogy legyen stratégiánk arra, miként tudunk vele megküzdeni hitünk és Isten kegyelmének segítségével. A fájdalom Bennünket is átalakít. Lehetőséget nyújt arra, hogy figyelmünket a lényeges dolgok felé fordítsuk, hogy elhagyjuk mindazt, ami nem fontos. A szenvedés a hitet is komoly próba elé állítja, a fájdalommal szembesülve kiderül, hogy valójában mennyire bíztuk magunkat Istenre. Könnyen lelepleződnek azok az allűrök, melyeket magunkra vettünk képmutatásból. De ha megtaláltuk esetleg a Szentírásból életértelmezésünket, akkor az is fontos, hogy ne ragaszkodjunk hozzá mindenáron. Nyitottaknak kell lennünk Isten új módszerei felé is. Jézus nem vétkezett, ezért nem is vezekelhetett a szenvedése által. Kizárólag szeretetből vállalta szenvedését értünk. Mi azonban tökéletesedhetünk megpróbáltatásaink által. Isten erőt ad a türelemhez, hogy veszteségeinkben célt kapjunk. Haladhatunk a kipróbált hit útján másokért is, ebben válunk hasonlóvá Krisztushoz.

 

 

 

202004182020. 04. 18. Aratás gyülekezet

A hit és kitartás annak segíthet, akik változni akarnak. A próbából haszonnal a taníthatóság által jöhetünk ki. A hit megpróbáltatásának arénája az a hely, ahol transzformálni szükséges meggyőződésedet. Úgy hiszem, hogy azért változtak meg a keresztények megpróbáltatásaikban, mert a taníthatóságuknak és alázatuknak egy bizonyos szintjén voltak. A másik ok, ami miatt a keresztények megváltoznak, az a hitetlenség és meggyőzhetetlenségből való megtérés. Nem létezik olyan szív, ami egyszerre képes arra, hogy figyeljen az Istentelen gondolkozásra, és közben meg higgyen is. Ilyen nem történhet. Ha az evangéliumunk leplezett, akkor azok előtt leplezett, akik nem akarnak hinni a cserépedényükben. Az keresztények gyengesége és gyarlósága nem korlátozhatja Isten erejét a cserépedényeinkben. Mi hajlandók vagyunk azt gondolni, hogy ahol szenvedés van, ott nem lehet öröm, ahol félelem van, ott nem születhetett hit. Isten elakar vezetni bennünket annak felismerésére, hogy szenvedéseink elkerülhetetlenek. A kérdés az, miközben keressük a sikert és boldogságot, milyen emberekké válunk?

 

 

 

202004222020. 04. 22. Aratás

Istennek vannak tervei, amelyeket általad akar megvalósítani a próbáidban. És Ő azt is akarja, hogy te kiemelkedj miközben követed tervét. Nem azért, hogy az emberek lássák, hogy milyen nagyszerű hívő vagy, hanem azért, hogy az emberek lássák, milyen hatalmas Ő! Most eljöttek a kihívások, amelyek nagyobbak, mint Te, de benned van valami, amit a hit potenciálnak nevezhetünk. És ennek meg kell nyilvánulnia. A válságban abból a kényelmes zónából, az ismerős helyzetből fogsz kilépni egy másik szintre, ahol nincs más, ami fenn is tartson csak az Istennek beszéde. Ha ez nem működik, lemerülsz! Te meg tudsz tenni olyan dolgokat, amit természetes emberek nem tudnak megtenni! A lelki válság azért is jön, hogy elvegye a hitedet. És ha túl sokáig nézel a körülményekre és önmagadra, akkor lassan-lassan elkezdi lemeríteni hitedet. Ahogy magadat táplálod mindennap, a hitedet is táplálnod kell mindennap.

 

 

 

20200425

2020.04.25

Újjászületés egyenlő Isten uralmának elfogadásával. A további lépésekhez építkezésre, fejlődésre lesz szükség, amelynek célja a megigazult ember jogkörének növekedése, kegyelem által. Jézus Krisztus mikor elkezdte szolgálatát a földön, azt az üzenetet hirdette, hogy: Beteljesedett az idő, és elközelített az Istennek országa, térjetek meg és higgyetek az evangéliumban. Az ország szó a Görögben is és a Héberben is a király szóból származik. Isten országa egy természetfölötti uralkodás. Istennek van egy örökkévaló királysága. Az örökkévaló királyság független attól, hogy a földön mikor, milyen szinten tapasztalható meg. Ez az ország a  természetes világban lévő történelmi időszakokban, különféle módon mutatkozott meg. Amikor van hitünk a Szentírásban, akkor tudjuk, hogy létezik egy láthatatlan természetfölötti világ. A következő fontos tudnivaló, hogy a mennyei valóságnak a természetes világgal való kapcsolatát helyesen lássuk. Az engedetlenség (szembeszegülés) alapvető tulajdonsága a testnek és léleknek. Szent Szellem működése akkor folyamatos, ha Isten Uralma egyre nyilvánvalóbb. Ekkor hanyatlás nélküli közegben él a szív. Jézus Krisztus magról szóló példázatokkal beszélt Isten Országával kapcsolatban. Azt mondta olyan, mint a mustármag. Amely kisebb minden más magnál és bedugják a földbe. Ez a rejtett szakasza. De aztán kikel és akkora fává lesz, hogy az ég madarai laknak az ágai között. Ez a megnyilvánuló, látható szakasza. 

 

 

20200429

 2020. 04. 29.

Te lehetsz újjászületett úgy, hogy az elméd még nem változott meg Isten Országának szellemi törvényszerűségeire. Foglalkoznunk kell az elménkkel, mert a nehéz helyzetekre megtérésünk előtti módon akar majd reagálni. Jézus Krisztus miután tanította tanítványait, azonnal megpróbálta a tanítványok hitét. A rossz gondolkozási sémák Isten Országának működésének meg nem értéséből fakadnak. A céljuk az, hogy egy alacsonyabb szinten tartsanak minket, mint ahogy Isten tervezte felőlünk. Az Ézs. 55:8-ban azt mondja Isten: „A ti gondolataitok nem az én gondolataim.” Isten eltervezte, hogy Isten Országából éljünk. Az abból való kijelentés Isten tervét (un. álmait) hozza el számunkra. Ha én működni szeretnék Isten elképzelésében, oda kell mennem Isten beszédéhez, meg kell találnom benne a magomat és hitet kell gyakorolnom Isten kijelentett szavában. A mag szellemi meghatározása sok rétű a Szentírásban. Jelenti Isten beszédét és a királyság működését is. És figyeljetek! Ha én rászántam magam Isten Országának aktivizálására és várom, hogy működjön az életemben, bizonyos feltételekkel fog eredményes lenni. A szellemi törvények felülmúlják a természetes törvényeket.

 

 

20200502

 2020. 05.02.

Az Isten kormányzása arról szól, hogy elhozd Isten tervét saját és mások életére nézve. A szellemi életben való növekedés nem szólhat csak arról, hogy egy önző haszon legyen, vagy „jól érzem magam” klubot hozzunk létre. Az Isten Királyságának a növekedéséről van szó, amely az egész életünket mennyei perspektívába állítja. Isten Országa, azaz Királysága a plántálás, vetés és öntözés szellemi egymásrautaltságának felépítése. Azt aratod, amit vetsz. Isten mindent vissza tud állítani a vele való együttműködés érdekében, amennyiben aszerint cselekszünk, ahogyan Isten előre megtervezte. Ez egy egyetemesen elfogadott törvény, amely az élete minden területén működni szeretne. Ha van magod, lehetséges lesz az aratásod. Úgy gondolom, ez egy olyan törvény, amelyet mindenki olvasott a Szentírásban, de mégsem egy olyan törvény, amelyet mindenki követ is. Nagyon sok ember megpróbál csúsztatni ebben a rendszerben. Megpróbálják ezt megkerülni, és olyan – a valóságtól elrugaszkodott – gondolataik vannak, amelyek nem fognak működni. De a lehetetlen, hogy ez a törvény ne működjön, hisz Isten beszéde mozgatja. Minden szellemi ígéret vagy ösztönzés, ami le van írva a Szentírásban, vagy ki van mondva egy mag. Azonban amikor ez el van vetve a szívben, csak akkor fogja meg teremni vagy eredményezni, amit Isten mondott. Ha a helyes útmutatást követjük Isten Királyságában, akkor a „magunk” eredményeket fog létrehozni életünkben. A szívünk és az életünk egy kert. Isten úgy tervezte, hogy az Ő Igemagja, már újjászületéskor benne legyen a mi szívünkben.

 

 

20200506

 2020. 05. 06.

Ahogy tanulmányozzuk az Írásokat, Szent Szellem elfogja kezdeni, egy alap lerakását szívünkben, amelyet az ördög nem tud megrendíteni. Amikor Jézus azt mondta, olyan Istennek Országa, mint egy elvetett mag, akkor világossá tette, hogy a mag nélkül nemfog Isten munkája hatással lenni életünkben. Sokan ismerik ezeket a verseket a Szentírásból, de nem ismerték fel, hogy ez magában foglalja a hatalmat a belső életünkön keresztül életünk megváltoztatására is. Ahhoz, hogy elsődlegessé tegyük Isten Országának eredményességét, át kell törnünk az elrelytett dolgokon. Fel kell fednünk az igazságot, amit Isten ki akar jelenteni nekünk szaván keresztül. Csak olyan szellemi helyekre mehetünk, amekkora kijelentést befogadunk. Ha bevesszük és elkezdünk cselekedni ez alapján, látni fogjuk a mag hatásának működését saját életünkben. Visszatérünk az eredeti életvitelre, életminőségre, életmódra.

 

 

 

20200513Amikor megszülettél, testedet szüleidtől kaptad, de szellemedet nem. Azért születtünk újjá, hogy megismerjük és szeressük Atyánkat. Isten szellemünket újjászülte, hogy közösséget tudjunk létrehozni Ő vele. Amikor hitről beszélünk, tudjuk, hogy a hit a nem látott dolgokról való meggyőződés. Viszont a hit szellemi komponensek nélkül nem fog egyensúlyban működni, sőt ekkor elveszíthetjük a látó képességünket is. A megigazultságunk és a kegyelem Isten természete bennünk. De képesség arra is, hogy Isten az Atya előtt megálljunk, és szoros közösséget építsünk ki. Sokan nem tudnak kimozdulni hitben – nem azért, mert nem próbálják meghallani az Igét – hanem azért, mert nincs helyén életükbe a hit szerepe. Péter apostol rámutat arra, hogy hét platformot kell építenünk a hitük számára. Akkor váltunk igazzá, amikor kegyelmet nyertünk, de sem a megigazultság, sem a kegyelem nem lesz hatással belső emberünkre, ha nem tesszük cselekedeteinket egyensúlyba Istennel való közösség által.

 

 

 

20200520

Az ébredések első generációjához tartozó hívők még radikális megtérést éltek át. Ezért az első helyre Isten országának keresése került és Isten segítségére hagyatkozás. A Jelenések könyvében lévő közösségek felé Jézus Krisztus kifejezte, hogy ne elégedjenek meg az egyházi eredményeikkel, hanem vegyenek részt az Istennel való közösség újragondolásában, újjáépítésében és az azzal kapcsolatos nehézségeket vállalják fel. Ma az Istennel való mély megismerés alapú közösségteremtés a legfontosabb rendeltetése a keresztényeknek. A jövőben azok az egyházak fognak megújulni, amelyekben a karizmatikus ajándékok működése mellett, a testvéri közösség kiterjesztésén túl, az Isten valóságos megismerésére nagyon nagy hangsúlyt helyeznek. A megújulások második hullámában jelenlevő keresztények szellemi fejlődésében gyakran nagyobb hangsúlyt kapott az egzisztencia teremtése és sokadik helyre szorult az Isten rajongó szeretetéből való engedelmes szolgálat fenntartása.

2020.05.20.

 

20200527 2020. 05. 27.

Az egyház úgy lett tervezve, hogy pont úgy működjön, ahogyan Isten is a királyságában. A királyságot három oldalról is éri behatás: sötétség erői, profán személyek, Istenkereső keresztények. Soha nem volt úgy tervezve, hogy ne a királyság által működjön az életed. Soha. Istentől a mennyei királyságból születtél és teremtettél bizonyos célokra, amelyeket csak Isten képességeivel tudsz elvégezni. Minden, ami a királyságban jelen van, az a mi örökségünk is. Az összes szellemi dolog Istenünktől szívünkön, szellemünkön keresztül jön létre bennünk. Fogadd el és építsd ki a helyes krisztusi imázst magadról és nemsokára ez az isteni részed meg fog jelenni hétköznapjaidban és győzelemre fog segíteni harcaidban. Isten kész téged tovább vinni, sokkal messzebb, mint a te természetes elméd gondolja. Itt az ideje annak, hogy a Krisztus Teste ne úgy nézzen ki, mint akit elvetettek, hanem mint akit örökössé tettek.

 

20200606

2020. 06. 06.

Ez egy bátorító üzenet, amelynek apropóját egy felvillanó szellemi látás adta. Az izraelita kémeknek bizonyítékaik voltak az Ígéret földjéről: gránátalma, füge, szőlő-fürtök, amelyeket 2 ember cipelt a vállán. Pont úgy volt, ahogy Isten leírta. Mégis az önképük és az ígéretekről alkotott képük különbözött attól, ahogy Isten látta őket. A belső gondolkodásuk továbbra is ellentétes Isten beszédével. Isten népe a pusztában, azon tanakodott, hogy jobb volt nekik az egyiptomi szolgaságban. Isten egyházában lévő minden tagnak kiáltania kell Istenhez, hogy megszabaduljon egyrészt a bűneiből, függőségeiből, kötelékeiből, lelki sérüléseiből, hogy tovább tudjon menni egészen addig, amíg Isten Királyságának hatékony aktív szolgálója nem lesz. Más időszámítás kezdődik most a korszakunkban, itt az ideje a helyreállásnak! Nem az a jó kém, aki vizsgál, kutat, hanem aki be is megy arra a földe és haza is hozza, azaz beviszi a Krisztus Testébe. Sokszor csak kémlelünk, kutatunk (elteológizálgatunk) és még sincs jó riportunk, mert összehasonlítjuk a jelent a jövővel és az ígéretekkel, majd olyanok leszünk, mint a tíz kém. Egész életünkben tanulmányozzuk a szellemi dolgokat ahelyett, hogy elfogadnánk végre.

2020060622020.06.06.

Valódi isteni buzgalom vagy szomjúság mindig Jézus Krisztushoz vezet elsősorban és nem szellemi élményekbe vagy elképzelt spirituális vágyak felé. Minden szellemi vágynak célja a láthatatlan Istennel való találkozás. Mivel az újszövetségben élünk, ezért a Szent Szellem szolgálatában állunk. Nem lehet újszövetségben élni Szent Szellem behatásai nélkül. A Biblia előtérbe állítja azt, hogy Isten az élők Istene, tehát a vele való közösség előfeltétele az örök életre való újjászületés. Az újjászületés utáni szellemi életet nem csak az emberi természet megújítását kell érteni, hanem olyan változást, amely az ember belső (has tájékén) lényegét érinti. A keresztény életekben sajnos nagyon gyakran egy un. vallási neurózis van jelen, amely az isteni élet helyett örömtelenség, keserű irigység és frusztráció fémjelez. Ennek előidézője az evangélium céljának hamis értelmezése, hamis buzgalom és spirituális célok. Isten Igéje az új szellemesünket nevezi belső embernek, amely alá van vetve a szomjúság általi fejlődésnek. A szellem nem csupán az ember isteni egzisztenciáját biztosítja, hanem olyan belső kút is, amelyen keresztül a láthatatlan Isten természete érintkezik az emberrel. A Szent Szellem belső munkája utáni vágyunk döntően meghatározza szellemi-lelki magatartásunkat, később identitásunkat, sőt a transzcendenshez való viszonyunkat is.

 

202006132016. 06. 13. A vallás ellenszere Isten személyes jelenlétének (kenetének) megőrzése. Szinte minden keresztény gyülekezetben, ha azonosítanánk az első számú problémát, az a mélystruktúrás vallási trauma lenne, amelyet Isten jelenlétének hiánya hozott létre. Ez a „jelenlét közöny” lett alapja életünk szinte majdnem minden problémájának. Tegyük hozzá Isten jelenlétének hatása pozitív traumát okozhat. Ugyanis az életünkben szétfeszíti az én határokat és egzisztenciálisan újrafogalmazza létünk értelmét. Ezt nem egyszerű feldolgozni. Az Isten jelenlétének szomjúságában jelentkező szellemi lét egyik alapvető jellemzője az érzékelés és a tuda­tosság. A bennünk lévő szellemünk, ha megismert lett, akkor önmaga és Isten számára jelentőséggel bíró létet hoz létre. Isten személynek megragadása közvetlen isme­retet jelent, ami nem más, mint Isten jelenlétének befolyása szellemünk számára. A kenetről és jellemzőiről azt az igazságot, amelyet korábban nem láttun,k fel kell tudnunk dolgozni. abban is, hogy igazakként szembeszálljunk az Anti-kenettel (Antikrisztussal).

 

2020. 06. 20. Aratás

20200620Azt hiszem, azok a keresztények változtak meg az egyháztörténelemben, akik az egyház vagy önmaguk állapota reményvesztettség olyan szintjére vitte, hogy már csak Isten személyét kezdték keresni. Ekkor segíthet igazából Isten, mert Ők változni akarnak, de jó irányultság felé. A másik ok, ami miatt szomjúságukat Isten meghallgatja az a hitetlenség és a meggyőzhetetlenség bűnéből való elfordulás. Ekkor azzal a hozzáállással jönnek Istenhez, hogy „most ezt el fogom fogadni és hinni”.  Végül pedig azt gondolom, amikor az evangélium ígéretei leplezettek, akkor azok előtt leplezett, akik el akarják rejteni szívüket Isten előtt. Itt az idő Isten házának az Istenkeresésük újjáépítésére. Isten tovább szeretné vinni az Ő népét a következő generációért, amelynek érdekében felhasználja a szomjas istenkeresőket. Akik valódi követőkké válnak és tökéletesen akarják követni Isten céljait, terveit. Ők azok, akik hitükben kémek, mint Józsué és Káleb. Kitartanak a mennyei látás következtében akkor is, amikor nem látják Isten hatalmas teremtő és mindenható kezét működni a földön.

 

20200627 2020. 06. 27. Aratás

Az új.sz.-i szabályszerű élet záloga a Szent Szellem személyes vezetése. Ez spirituális éhség által jön létre. Amire nem vagy nyitott, abban nem is bízol. A mindentudó Szellem tud és akar segíteni belső emberünk, külső segítségek és a lelkiismeretünk által. Milyen szomorú az, amikor valaki beszél, s nincs aki hallja, figyeljen rá. Az egyház arra megy, amerre vezetve van a Szent Szellemtől. Ha nem halljuk meg aktuálisan, mit mond a Szent Szellem, akkor rossz irányba fogunk haladni. Nincs más irányadó, csak Ő. Amennyire hallod a Szellem egyház felé való korrekcióját, annyira növekszel. Ez Krisztus és az Egyház titka. Amikor megtanulod értékelni, hogy az Isten Szelleme benned él és vezet, akkor Szellem által vezetett életet élsz majd. Tanulj meg Isten jelzésére figyelni, mielőtt bármilyen döntést hozol. Zákeus megakarta nézni Jézus szolgálatát. Valószínűleg elege lett a korrupt életéből és Kajafásék által irányított vallásból. A szellemének éhsége vezette a megfelelő helyre. A helyre. Ott Jézus Krisztus észre is vette és Zákeust saját otthonába hívta. Ennek egyik célja az volt, hogy meglássa Zákeus, mi van a szívében. És ezek hamis imázsok voltak. Senkinek sem fognak nyilvánvalóvá válni a torz iimázsok, amíg bizonyos kapcsolódásba nem kerülünk Jézus Krisztussal. Zákeus visszakapta a helyes identitását Urunktól és kilépett bűnös életviteléből.

 

2020.07.05

20200705Nagyot tévedünk, amikor az Ap.csel.-ben történt események eredményességét a Joel próféta beteljesedésének egyes részeihez kötjük. Jézus Krisztus megváltásának és a Szent Szellem elküldéséhez szükséges volt az engesztelés vér általi bemutatása a Mennyben. Amikor megjelent a főpapunk vérrel a Szent helyen, eldőlt Istennél, legálissá vált a papi művelet. Így nyerte meg az Atyának szent örökségét és a Szellem kitöltésének jogát, ígéreteit. A közbenjárása a Mennyben történik, melynek záloga a Szent szellem munkája bennünk. Amennyire tiszteljük és értékeljük a megváltás erőfeszítéseit, annyira tudatosul bennünk a Szent Szellem szerepe életünkben. Amikor figyelembe veszi a szívem azt, amit Isten tett értem, akkor a Szent Szellem elkezd működni a személyiségemben. Amire nyitott a szívem az engesztelés javaiban, abban fogok tudni hinni! A megváltott ember nem éhezik valami elérhetetlen vagy nem valóságos után!  Örökségünk a Főpapunk miatt változatlan visszamenőleg is, el nem múló, garanciális, megszakíthatatlan!

 

 202007112020. 07. 11.

Jézus Krisztus megtalált bennünket, hogy visszaadja mindazt, ami a mennyben részünkre elérhető. Isten a tőle jövő éhségünk (vonzás) által egy titkot fedett fel nekünk: minden, amit Istennel megélünk, az az Ő belsejéből származik. Minket az Ő képére teremtett, úgyhogy amit kegyelméből teszünk az a bensőnkből (belső emberből) jön létre. Amikor egy hívő szenvedélyesen Istenkereső, az a szellemi állapotát is tükrözi. Mindig gyümölcs alapján ismered meg a fát vagy a gyökeret. Spirituális szenvedélyünk a szellemi érzékenységünket állítja be. Több láthatatlan korlát van bennünk a megtérésünk után is. Ezek a korlátok határt szabnak bennünk. Az utolsó napok kulcsa az, hogy teljes szellemi buzgósággal szánjuk oda magunkat az egyház szolgálatára gyávaság nélkül. Lásd laodíceai (gr.nép ítél) egyház.

 

 

202007182020.07.18.

Általában minden keresztény cselekedet (pl. egyházi szolgálatok) eltorzulhat, ha elszakad szellemi céljától vagy tartalmától. Mindig tartsuk számon magunk előtt azt, hogy az az egyház, amelyik bármit (pl. üdvösség, kegyelem, elhívás stb.) képes megtenni Jézus Krisztus helyett, el is fog venni mindent. Ez a vallás módszere. Azt mondom, hogy ez a paradigma kifosztotta Isten fiait. Tehát ennek az eredményeként mostanra a keresztények mentálisan inaktívak lettek. Mert nem működhetsz szellemben olyan struktúrával, ami nem az Isten királyságának igazságossága. Természetesen van létjogosultsága az Istentől létrehívott gyülekezetnek, minden szentnek szolgálati területükön lévő munkálkodásaival. Az egyház nem általánosan csak kereszténység, hanem keresztényekből áll, akiket Jézus Krisztus köt össze és letették életüket Isten egyházáért is. Ez Krisztus testén belül történik a megfelelő bibliai feltételekkel.

 

 

 

20200725 2020. 07.25. Aratás

Nagyon sokszor azt gondoljuk magunkról, hogy mi nagyon szenvedélyes istenkeresők vagyunk. Vágyunk Istenre, miközben az igazság az, hogy már belefáradtunk abba, nem történik nagyobb isteni megmozdulás, de még korántsem vagyunk annyira éhesek és szomjasak, hogy az Ő személyét megtaláljuk. Sok esetben ez nem éhség, csak egy lefojtott düh az egyház és a magunk állapota felé.

Az éhség kialakulásáért, mi magunk vagyunk a felelősek. A Szellemi éhség és szomjúság képes mindent félretenni, hogy időzzön egy „titkos helyen” Istennel. Az isteni éhség nélkül nincs megelégedettsége a léleknek. Az emberi lélek tele van Isten nélkül hiábavalóságokkal, amelyek elfoglalják az isteni éhség helyét. Az éhség kialakulásáért növekedéséért, mi magunk felelősek vagyunk. Ha akarjuk, éhesek lehetünk. Isten iránti mély radikális éhség nem tud kialakulni, ha valakinek megromlott a viszonya az igazsággal. Beszélünk a megbotránkozás szellemi tartalmáról is. Jézus szerint ezekben az időszakokban a nyomások, szorongattatások között sokan meg fognak meg fognak benne botránkozni (gr. bűnre csábít, bűnbe ejt), mert nincsenek meggyökerezve az igébe vetett hitben, illetve sokaknak törik meg a hite az egyházban látott bűnök fájdalmai miatt.

 

 

 

20200801 Odáig talán még könnyen eljuthatunk, hogy valóban éhezni és szomjazni kezdünk az igazságosságra. Isten erre válaszként elkezd táplálni bennünket önmagával, de ezen a ponton egyben komoly nehézségek is támadnak. Az ördög ugyanis azzal próbálkozik, hogy az istenkeresésünkben akadályozzon meg és végső soron elgáncsoljon minket. Isten felnyitja a szemünket a mennyei valóságra, de a földi életünk körülményei és a gonoszság működésének tapasztalása által azt hazudja nekünk, hogy amit látunk, az nem is olyan értékes vagy nem is igaz. Így csábította el Bálámot pénzzel, így akarta teljesen elbizonytalanítani Izrael népét az egyiptomi fáraó keményszívűsége által és így akarja elérni azt, hogy mi is levegyük tekintetünket a láthatatlanokról, hogy végső soron vakká váljunk a mennyei dolgokra. Ezért, ne hunyd be a szemed!

 

 

 

 202008082020. 08. 08.

Amikor átalakulás, azaz megtérés zajlik az életünkben, akkor Isten nem hagy helyet az átoknak vagy akár hibáink által okozott korábbi vetéseinknek. Ahhoz, hogy megújult elménkkel akarjunk élni, ki kell lépni a világ által formált természetes alkatunkból. Mi a Szent Szellem által születtünk. Isten temploma lettünk és Jézus Krisztusban mennyei imázsra formáltatunk, amelyeket Isten képességeivel tudunk elvégezni. Isten lakik a szellemünkben. A szellemi hőmérsékletünk feltárja az egészségünket és érzékenységünket. Helyes Istenkép nélküli életszakaszainkban lesznek olyan „helyek”, ahol nem tudsz majd járni szellemben. Hívőként az, hogy miként látod magad újjászületve, meghatározza, hogyan tudsz együtt működni Istennel. Ez határozza meg annak korlátait, hogy Isten mennyire képes életével átfolyni rajtad. Amit látsz a szívedben, Isten mindig odavezet! Következésképpen annak, amit Isten rajtad keresztül tervezett erre a bolygóra, nagy része lehet elvész, ha nem figyelsz a belső emberedre.

 

 

 

20200815 2020. 08. 15.

Az éhség nem változtatja meg Isten tervét. Esetleg néhány viszonyulásban. A szellemi éhségünk intenzitása és érzékenysége iránymutatónk. Szellemünknek a Szent Szellemmel való valóságos és rendszeres kapcsolatfelvételben hiányos és ingatag alapokon áll az egyházi életünkben. Szellemünk szerepének újrafelfedezése a legaktuálisabb manapság életünkben. Ahol az emberek a felnőtt keresztséget, vagy a nyelveken szólást vagy a trendi spirituális fogalmakat tartják a menny kapujának, ott félreértés van az emberi lelkekben, mert ezek közül egyik sem visz önmagában közelebb Istenhez. Az igazság vagy világosság ellentéte sok minden lehet, de a mi oldalunkról nézve a féligazság, félszívűség és a félhomály sokkal inkább az ellenségünk. A mérvadó irányvonalakat az egyház életében Isten irgalmassága határozza meg, de lehet a korszakváltás által új értelmezése a régi isteni jeleknek és jelzéseknek. Irgalom jelent isteni megértésből és megmentésből jövő tettet, amely alapja minden isteni megnyilvánulásnak. Modernkori megtévesztésnek nevezünk minden olyan Istenkeresést, amely a teremtményt a Teremtő elé helyezi, és azt tanítja, hogy a teremtménynek hatalma van a Teremtő fölött s a teremtmény cselekvése kényszerítheti a Teremtőt hite által. Egyház életében eljött mostanra az a sötét korszak, amikor megfeledkeztek az Igéről és megtelt az Istenkeresés olyan utálatosságokkal, amelyekkel Isten Szelleme nem fog vallani közösséget soha.

 

 

202008222020.08.22.

Amit ma Istenért építesz, annak tükröznie kell azt a jövőképet, amelyet Istentől kaptál! Az üzenetben elhangzottakból sokat tanulhatunk és ismerhetünk meg Dávid látásáról, a Dávid szívében levő Dávid Sátora tervről, annak felépítéséről. Isten mindig okkal gyűjt össze minket. Dávid Sátorának felállítását, helyreállítását a sötétség erői akarják megakadályozni. A közösség életében lévő kenetet nem lehet, és nem tudod semmivel sem helyettesíteni. Amikor Isten népe változásért kiállt, akkor bizonyos Béliál nevű gonosz angyal azon fog dolgozni, hogy értéktelenségbe taszítsa a gyülekezetet. A dicsőítés és imádás az istentiszteleteken nem arra való, hogy az emberek összegyülekezzenek. A dicsőítés, imádás nem időkitöltés, hogy addig tartson, míg végre elkezdődik az igeszolgálat. A Biblia nem egy étlap, amiből válogathatunk a saját ízlésünknek megfelelően. Az istentiszteletek szakaszai sem arra valók, hogy megválogassam, melyikre megyek el, melyiken maradok, és melyiken nem veszek részt. Isten éhes és üres Istenkeresőkre kíváncsi.

 

 

20200829 2020.08.29.

A Dávid sátra felállítása szerinti reformáció igazi célja több lett, mint a helyes teológia helyreállítása. Krisztus közelségébe kellett vinnie az egyházat. Ezért tölt el aggodalommal Bennünket, mikor a tanításbeli reformáció Isten jelenlétének hiányában hagyja a keresztyéneket. A prófétai időszámítás alapján a kihívottak Dávid sátora alatt fogják keresni Istent, bizonyságot fognak tenni arról, hogy a sátán kísértései ellenére is összetartoznak Isten jelenlétével. Az Isten közeledése fogja megmutatni az időbeli Isten közelséget Dávid felépülő sátorában. Felébred bennük mennyei után való éhségük tudata s égő lesz a vágyuk, hogy Isten jelenléte közöttük maradjon. Az utolsó napokban Dávid sátora építésekor egy gyűlölethullám fogja elborítani a világot, testvér testvért árul el. Ez a gyűlölet lesz az ismertető jele a babiloni kultúrának. Ekkor az egek megmozdulnak és átalakító vágyát Isten érezteti az őt kísértő egyházzal. Érezni lehet majd, hogy az utolsó aratásra földünk megérett. A jelek tehát olyanok lesznek, amelyeket csak a Krisztusvárók fognak észlelni. A legégetőbb várakozással és éhséggel egy időben fog terjedni a legnagyobb közöny és tiszteletlenség a valódi spirituális értékekre.

 

 

202009052020. 09. 05. Aratás

Isten jelenlétének ismeretének hiánya egyenesen arányos az Isten keresésének helytelen protokolljával. Lásd Éli és Saul házászában. Mindkét korszakban a személyes közösség hiánya a személyes jelenlét elutasítása volt. Ennek hatására a frigyláda megvetése kb. 70 évet elvett Izrael életéből. Éli házának hatása kiszámíthatatlan lett egy generáció számára. Általában mikor Isten egy üdvkorszakban csendben van, az nem zavaró az egyháznak…viszont amikor Isten cselekszik, az zavaró…Valamennyiszer Isten jelenléte  megjelenik egy helyen, az mindig kellemetlenséggel és felelősséggel  jár. Dávid sátra egy testületi sátor, előképe a mennyei kormányzásnak. Dávid szolgálata időn túli prófétai vízió Isten részéről és arra vezeti a kihívott népet, amerre jutnia kell. Dávid sátora dacol a tradícióval, de az Isten szuverén kiválasztását és a kenetet tiszteli. Dávid életében a frigyláda szerepének megértése biztosította a szellemi megújulást karizmatikus módon. Dávid sátorának felépítése egy Isten szíve szerinti felkent által történt. Amikor nem hiszünk az Ő jelenlétében (hűvös érdektelen hozzáállás), akkor indokolatlanul indítjuk Istent cselekvésre. A vallás kivallóan működik, ha Isten nincs a vallásban!

 

 

20200912

 2020. 09.12. 

Az un. Dávid sátorán Isten jelenléte, dicsősége nyugodott. Bár Dávid „Sion hegye” felé imádkozott, Isten mennyei országa felé. Akkoriban Dávid egy merész és radikális húzása korszakalkotó lett. Az a hely volt az izraeliták számára a Mindenhatóval való kapcsolódás. Ugyanakkor az Írás szerint a mózesi sátort is fenntartotta. Átmenet volt a régiből az újba. Sátraként is emlegeti, Hiszen itt adott útmutatást a papokon keresztül mind az oda látogató egyéneknek, mind az egész népnek. Isten terve az volt, hogy a Dávid sátorát és az ott zajló szolgálatok a mennyei mintát kövessék, egyfajta prototípusként a mennyet dicsőségében lemodellezzék. Dávid a saját sátora által a láthatatlan dolgokba kapott betekintést. Isten módosítja a saját maga által felállított rendszert, hiszen a papság korruptsága miatt és a Mózessel kötött szövetség nem tudja már átadni az Újszövetség dicsőségéről szóló látást. Az embereknek a Dávid sátora modellben, nincs más lehetőségük, mint az árnyék helyett a prófétai valóságra nézni, az eljövendő nagy dicsőségre.

 

 

20200919

2020.09.19

Az új generáció új Atyaságra vár, miközben függetlenség és elvetettség vírusa gyengíti napról-napra. Szükséges megtapasztalni a félrement mozgalmakat, hogy értékeljük az eljövendő eredetit és annak hatását. Ha „Dávid sátra” alatt Isten megmutatta a helyes Istentiszteleti rendet, akkor nem fogja visszarendezni soha. Amikor Isten félresöpri a haszontalan és értéktelen Istentiszteletet, akkor az eredeti tervet teszi vissza az egyháza munkaasztalára. Saul király önteltsége, lázadása és felelőtlensége miatt bukott el, királyság másnak adatott, amelyet Sámuel próféta közölt részére. Az új királynak egy ideig készülnie kellett, mielőtt beléphetett volna Izrael vezetésébe. Hiszem, hogy az Egyház jövendő új vezetőinek létezik, egy konkrét un. “dávidi típusú” karaktere. Őket Isten Szelleme sok éven keresztül képez. Ez egy un. “dávidi szívű” sorsközösség. Egy dolog bizonyos, hogy ez Isten akaratát véghezvivő közösség lesz, akiknek Isten már sok mindent kijelentett az ‘eljövendő dolgokról’. Ezek az emberek nagy nehézségek és fájdalmak árán tudnak beilleszkedni a jelenlegi gyülekezetekbe, mert ők már a jövőre készülő gyülekezetek emberei. Saul Izrael királya maradt, annak ellenére, hogy Isten már elvetette. Megmaradt pozíciójában. Milyen volt Saul felé Dávid magatartása ebben az átmeneti korszakban? Dávid tisztelettel és szellemi szabályok betartásával viszonyult Saul felé, mint az “Úr felkentjére”. Nagyon óvatos volt Isten időzítésével kapcsolatban és nem lépett túl Isten vezetésén. Dávid szíve megsiratta és gyászolta halálakor.

 

 

20200926

 2020. 09. 26. Aratás

A frigyláda biztosította mindig Izrael életében a megújulást karizmatikus formában. A frigyláda (Istentisztelet rendje) fenntartotta a változást és hozzásegítette Dávidot a szellemvilág kormányzásához. A frigyláda megvetése kb. 7 évtizedet elvett Izrael életéből. Dávidhoz hasonlóan az új generáció is vezetést fognak kapni arra, hogy kilépjenek teljesen a megkövült vallási tradíciókból és új szellemi műhelyeket alakítsanak ki istennel. Kell jönnie új struktúráknak. Először felhívást fognak kapni arra, hogy kimenjenek a saját ‘pusztájukba’, hogy teljesen egyedül tudjanak lenni Istennel. A puszta a korrekció helye, ahol Isten új szellemi kvalitás felé emeli kedvenceit. Az eljövendő dicsőséges korszak Dávid szívéhez hasonló vezetőket fog igényelni, akik keresik isten akaratát és meg is megvalósítják. Nem kétséges, hogy Isten lépéseket tett rejtett munkáján keresztül utánpótlásról. Új szolgálatok fognak felemelkedni és érettségre jutni isteni színvonalon. Jövel Uram!

 

 

 20201003

Miközben a kegyelem témaköre prioritást élvez a szolgálatokban, a kegyelem ajándékainak megnyilvánulásai igen ritkák a juhok személyes életében. Az un. kilenc ajándék. Az újjászületés után szükséges, hogy szellemi életet éljünk és Pál apostol szavaival élve rendszeresen betöltekezzünk Szent Szellemmel. Elmúlt évtizedekben az egyház nem jutott előre ebben. Pál apostol szerette volna, ha az ajándékok által virágoznak a helyi gyülekezetek. Ennek fontos kifejeződése az, amikor a Szent Szellem ajándékai megnyilvánulnak rajtunk keresztül bárhol. A szellemi vágyaink megfogalmazásában a Szentírás eligazodást nyújt. A szellem birodalmával nem az intellektusunk által fogunk kapcsolatot teremteni a kegyelmi ajándékokkal. Az isteni siker záloga lehet az, képességünk van arra, hogy Isten Szelleme vezessen és a megfelelő helyen fejezzük be hitéletünket.

 

 20201006

2020. 10. 06. Aratás gyülekezete

A Szellem eljövetele egy mindenkit megdöbbentő új jelenséget hozott: a nyelveken szólást. A pünkösdi élmény bolondságnak tűnt a társadalom számára, de nem Isten táborának a gyülekezetnek. A Szellemben való bemerítkezést ezzel szemben ahhoz hasonlíthatnánk, mintha egy csapot beszerelné valakinek szívébe, hogy bármikor ihasson. Ez az új forrás a Szent Szellem személyesen. Ennek az ajándékának fő célja, hogy a hívő közvetlenül a szellemével legyen képes Istenhez imádkozni és személyes közösséget kialakítani. Mivel nem tudjuk, mire van a leginkább szükségünk életünkben, ezért rászorulunk egy olyan lehetőségre az imában, amelyet nem korlátoz földi életünk. Sem önmagunkat, sem másokat, sem  jövőnket nem ismerjük. Sorsunk alakulása szempontjából sok-sok tényező áll kívül ismereteinknek és megoldó képességeinknek. A „nyelveken való szólás” vagy más ajándékok kapcsán egyértelmű, hogy sokkal nagyobb szükségünk van arra, hogy azok felé a dolgok felé kezdjünk haladni sorsunkban, amelyeket Isten előre eltervezett akarata szerint.

 

 20201010

2020. 10. 10. Aratás gyülekezete

Tóthné K. Klaudia - Kívánjátok a Szent Szellem ajándékait, megnyilvánulásait 2. rész

Az Istennel való kapcsolatteremtés naponkénti megtapasztalást igényel, így tudatában lehetünk a saját szellemünk képességeinek. Neked kell döntened: a szellemi igényeidet tedd első helyre! Helyezd Isten Szelleme utáni vágyakozásodat magasabbra, mint a saját terveidet. Lehet, hogy még soha nem akartad megfizetni az árat, hogy elérd ezt a szintet. De most megszólított Téged Isten és kész lettél megfizetni az árat is. Ha megtanulod értékelni a Szent Szellem ajándékait Benned, akkor támogatva leszel fölülről. Isten ajándékai működhetnek benned, csak igényelned szükséges. A szellemileg érzékeny állapothoz szükséges áldozatokat is hozni, mert az érzékszerveid és intellektusod önmagában nem segítenek abban, hogy Isten országában előre juss. Ha követed a Szent Szellem ajándékait Ő hasznodra fog elvezetni. A következő lépés pedig a Krisztus testének építése lehet.

  

 20201013

2020. 10. 13.

A gyülekezet azért halad Isten országában, mert a Szent Szellem mindig előtte megy. Az egyes korokban a gyülekezet olyan volt, akár egy vízesés. Ő olyan forrássá formál bennünket, melyeken keresztül haladni tud. Ez a mi legnagyobb lehetőségünk földi sorsunkban. Amikor a Szellem kiárad, akkor már nem csak a tanítás ajándéka fog kiáradni, hanem a csodatevő cselekvő Szellem is. Ha a Szent Szellem munkája nem biztosított rajtunk keresztül, másik generációt választhat. Ha nem tud kiáradni általunk, nagy veszteséget szenvedünk el generációk szintjén. A Szent Szellem kiáradásai ott lehetnek bizonyos helyeken jelenleg, de hogy hol lesz tíz év múlva, kérdéses. A Szent Szellem nap, mint nap elhaladhat bizonyos emberek, szolgálatok, gyülekezetek mellett vagy esetleg félreállíthatja őket. Egyik csoportot a másik után. Ez meg is történik évtizedek óta. Sokan vannak, akiket már nem is tud használni Isten kegyelmének teljességében. Ezért kell ragaszkodnunk a Szent Szellem mindig friss útjához. Ha a Szellem nem tudja a kegyelem karizmatikus megnyilvánulásait megvalósítani általunk, új kezdetre lesz szüksége valahol, valaki mással. Ezt rendkívül komolyan kellene vennünk.

 

 20201017

 2020. 10. 17. Ózd

Isten népe számára a jövőbeni siker feltétele az, hogy megtalálja a Szent Szellem ajándékainak és Isten Igéjének egyensúlyát. A kereszténység legelterjedtebb formája a rituális kereszténység, melyre az a jellemző, hogy a tradíció háttérbe szorította mind az Igét, mind a Szent Szellem ajándékait. Ez a folyamat már a II. századtól elkezdődött. A próféták is figyelmeztetettek arra mindenkit, hogy ilyenkor az emberek Istentisztelete hiábavalóvá változhat. Pál apostol leveleiben arra tanít bennünket, miként alkalmazzuk a mindennapi életünkben mindazt, amelyet a Szent Szellem hozott el nekünk. Bizonyos helyzetekben tanakodsz, hogy mit is tegyél, azonban elsőrendű a Szent Szellemhez fordulnod. A sikered mércéje: mit teszel, ha nem vagy képes megoldani a helyzetedet. A Szellem többet fog neked adni, mint bárki más. Prioritásaidat változtasd meg és bízz a Szellem személyében.

 

 20201017n

2020. 10. 17.

Mind a mai napig az egyházban óriási felhördülés van a karizmákról és különösen a nyelveken szólásról szóló tanítás ellen. Sokan megbotránkoznak, hamis tanítóknak kiáltják ki azokat az igehirdetőket, akik szorgalmazzák, hogy az egyház keresse és kívánja a karizmák működését. Hiszen a Szent Szellem ereje és karizmái nélkül nem lehet hiteles keresztény életet élni és nem lehet elvégezni az Istentől kapott feladatokat sem. Krisztus testének óriási szüksége van a Szent Szellem megnyilvánulásaira. Az egyházban a természetfeletti hiányát sokan a Szent Szellem megnyilvánulásainak hamisítványaival vagy pedig intellektuális képzettséggel, mindenféle okoskodással, filozófiával akarják pótolni. Ha te még nem tapasztaltad meg a kegyelmi ajándék működését életedben, akkor ez ne bátortalanítson el, hanem imádkozz tovább kitartóan. Erre maga Jézus is bíztat bennünket, amikor azt ajánlja: kérjünk, keressünk, zörgessünk.

 

 20201018

 2020 október 18 helyszín: Budapest, Szeráf Gyülekezet

Aszáf szívében olyan problémával foglalkozik, amely Ádám és Éva engedetlensége óta, az emberiség összes eddigi korszakaiban élő istenfélőket nagyon gyakran foglalkoztatta. Őszintén járult Istenéhez. A kérdés: miért van az, hogy a gonoszok az élet minden területén gyarapodnak, mi közben az istenfélő élet számomra csak szenvedést eredményez? Aszáf maga is rájött arra, hogy az effajta gondolkodás végül bűnbe viheti őt, ezért bement Isten jelenlétébe, ahol végre kijelentést, természetfeletti megértést kapott a gonoszok sorsáról és arról a mennyei sorsról, amit Isten készített neki. Nem csak neki, hanem nekünk is dicsőséges jövőt készített Isten, ezért nem szabad megengednünk az ördögnek, hogy e jelenlegi világkorszak által hatást gyakoroljon ránk.

 

 20201024

 2020. 10. 24.

A Szent Szellem ajándékai, csakúgy, mint a szolgálati ajándékok, amint azt Pál apostol mondja megbánhatatlanok. Fel kell fognunk azt, hogy Isten nem vár az ajándékaival addig, amíg tökéletesek leszünk. A Szent Szellem ajándékai természetfelettiek, semmi köze a természetes képességekhez. Kizárólag a Szent Szellem adja. Az I.Kor.14-ben azt olvashatjuk ugyanis: „Kövessétek (űz, hajszol, üldöz) a szeretetet és kívánjátok (heves, forró érzelmeket tanúsít, nagyon erősen kíván valamit) a szellemi ajándékokat, de leginkább pedig, hogy prófétáljatok.” Már egy fő szabályt láthatunk is az ajándékok használatával kapcsolatban a szeretet előzi meg. Az I.Kor 12-14 között a szeretetről beszél Pál, nem véletlenül tehát. „Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra, ezenkívül még egy kiváltképpen való utat mutatok nektek.” Az ajándékokról tanítani szükséges, hogy zavart megelőzzük a gyülekezetben. Pál is mondja, hogy „nem akarom, hogy tudatlanok legyetek a szellemi ajándékokra nézve”.

 

 

  

 20201027

A mindenség Jézus Krisztusban áll fenn, ezért az Ő személye tartalmazza a valóság (igazság) számunkra még ki nem nyilatkoztatott részét is. Ez tökéletes egyensúlyban és összhangban áll a kinyilatkoztatott Igével, így a teljes valóság harmónikus, egyensúlyban van és elemeiben fontossági sorrend (prioritás) is felfedezhető. A szellemi élet felépítésében Szent Szellem a segítőnk, aki elvezet minket a teljes valóságra és célja, hogy Krisztushoz váljunk hasonlóvá.

 

 

 20201031

 

 2020.10.31.

A tanítás célja, hogyan alkalmazzuk a mindennapi életünkben mindazt, amelyet a Szent Szellem pünkösd óta elhozott részünkre. A tanítványok első nemzedékét követően több oldalról is olyan hatások érvényesültek, amelyek a Szent Szellem fokozatos kiszorulásához vezettek napjainkig. A Szent Szelleme isteni személy, aki Isten Igéjét demonstrálja jelekkel és csodákkal. A Szellem ajándékainak világméretű megjelenése a 20. században új és egyben mennyei lehetőséget adott az Egyház helyreállításában. Ennek az eseménynek egyik fő jellegzetessége az, hogy a kegyelmi ajándékok – prófétálás, kijelentések, csodák és a nyelveken szólás – működni kezdtek az Egyházban. A karizmatikus megtapasztalásokban lévő kereszténység transzcendens erőt kapott az evangélium hirdetésére és várakozással készül Krisztussal való találkozására.

 

 

  

202010312

 

Egy Istentől kapott látás alapján a gyülekezet egy atomerőmű, abban az esetben, ha ott felépítjük Dávid sátorát. A Dávidi mentalitással rendelkező tanítványok be tudják indítani ezt az erőművet. Kiárad Isten ereje, kenete, amelyet haza tudunk vinni és létrehozhatjuk otthonainkban a békesség házait. Azokat a házi csoportokat, amelyek már nemcsak önmaguk miatt működnek, hanem ahol cél lesz az evangelizálás is. Ezeken a helyeken Isten be fogja vonzani az embereket, mert látni fogják Isten erejének a megnyilvánulásait. A Szent Szellemmel való betöltekezés és a nyelveken szólás a kapu mindezekhez. „…mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik tőle kérik. Mert aki kér, mind kap. (Lukács 11: 13; 10)

 

 

 

 20201107

2020.11.07

Korunk válságában egyik legfontosabb dolog a hívő ember számára, hogy megértse és megvalósítsa, hogyan legyen hű Istenéhez és az újjászületett új imázsához. Isten jelzést ad nekünk a Szentírásban kegyelmének és hűségének elsődlegességéről. A Biblia megmondja nekünk, hogyan harcoljuk meg a kitartó megbízhatóság harcát. Isten az embert a maga hasonlatosságára teremtette, hogy úgy működjön, mint Ő. Hűség által. Isten gyermekeinek valódi kihívása napjainkban az, akar-e hű maradni megértett igazságaihoz, normáihoz, elveihez. Meg kell tanulnunk hűen élni önmagunkhoz is. A hit és hűség a Szentírásban egy fogalom két oldalról. A hűség tekinthető úgy, mint isteni képesség a természetes vagy fizikai körülmények fölé emelkedéshez. Ha hitben élsz, elkezded úgy látni a dolgokat, ahogyan Isten látja. A hit-hűség bennünk nem támaszkodik a jelen szorító helyzeteire, hanem felülemelkedik és uralkodik rajta.

 

 

  

 202011072

2020. 11. 07.

Hogyan tudunk örömmel élni egy borzalmas világban? A kérdésre szükséges megtalálnunk a válaszainkat. A babilóni fogságból visszatért zsidóknak a vezetők felolvasták Törvénynek igéit. Isten Igéjének ismerete azért szomorította el Izrael fiait, mert a múlt tévelygéseit ismerték fel. Nehémiásék végül azt tanácsolták a népnek: „Menjetek, egyetek kövéret és igyatok édest, és küldjetek belőle részt annak, akinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségetek.” (Neh.8:10). Az Istennel való találkozás azért hoz a hívőben örömöt, mert jó és a vele való kapcsolatban az ember megtapasztalhatja élő jelenlétét, személyes tulajdonságait. Jézus keresztre feszítése az emberek számára örömhír, evangélium. Az újjászületés olyan változás, amely az ember lényegét érinti. Olyan új szellem jön létre a hívőben, amelyben Isten örök élete van. Az ember örömének legfőbb oka az élet.

 

 

 

 20201114

 2020. 11. 14.

Amit most látsz, nem olyasvalamiből állt elő, amit láthatsz, hanem valami olyanból, amit nem
láthatsz. Nem kellet még alakítani rajta. Mindezt hitünk által értjük meg. Az egyház a hithűség kijelentéssel fog növekedni. Demonstrálás fog jönni és az egyház ebben fog tudni mozogni és semmi ezen a földön nem lesz képes megállítani. Még az aposztázia sem. Tehát olyan gyülekezetre van szükségünk, ahol hűség van jelen, mert ha nincs
kijelentésed a hithűségről, nem lesz erőd Krisztus visszajövetelére. Mert a hűség kijelentésen keresztül jön. Csak a kitartó hűség képes kinyitni azt a kaput, ami visszatartja az imakéréseket. Csak a megbízható hűség képes átvágni az ördög viszálykodásain. Ezért demonstrálni fogod Isten hűségének
erejét, hogy képesek legyünk látni egy másik birodalom valóságát…

 

 

 

  

202011212020. 11. 21

A hithűség benned van, azonban ez Isten tulajdonságának és természetének teljes kifejeződése rajtad keresztül. A hűség Isten potenciája. Rejtett képességet jelent, ezek mindazokban jelen vannak, akik elkötelezték magukat hitük örökkévalóságának. Tehát benned van, és a hűséged elvezet olyan helyekre, ahol ez fejlődni is tud, Érted! Nem ahhoz vezet, amit te meg tudsz szimplán csinálni, ahhoz vezet, amit Ő tud megcsinálni általad! Amit szükséges lenne megtennünk, ne engedjük beleszólni az a testi intellektusunkat a hűségünk cselekedeteibe. Biblia azt mondja, hogy mielőtt Jézus visszajön, keresi, vajon kiben maradt meg a hithűség. Miért? Mert ez benne van minden hűséges hívőben Isten jelenléte, és ki fog terjedni általuk. Ők Isten fiai. Ha elkezdesz hithűségben cselekedni, akkor az embereknek problémájuk lesz veled, mert hiányzik a hűség a földön…

 

 

 

  

20201128 2020. 11. 28.

A Szent Szellem héberül fordítható: a szentség Szellemének vagy szent dolgok Szellemének is. A szentség egyrészt azt jelenti, hogy valakit vagy valamit elkülönítettek, odaszántak Istennek. Másrészt ebben a transzcendens folyamatban az Úr, erkölcsi tartalmat hozhat létre. A zsidó levélben olvashatjuk Krisztusról: „Egyetlen egy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket…”. Ez az igazság teljességet jelöl, azaz bűnbocsánatot, gyógyulást és gondviselést is jelent. Ebből indulunk ki. De a mondat második felére is hangsúlyt tegyünk. Azok részére válhat ez teljességgé bármikor, akik a megszentelődés folyamatában járnak, illetve erre törekednek. Abban a folyamatban, amely a megtéréssel kezdődik, a megszentelődéssel egyre inkább kiábrázolódhat bennünk az isteni természet.

 

 

 

202012062020. 12. 05.

Az ember a bűnbeesés óta elveszítette természetéből a szentség megvalósítására való képességét. Megromlott lény lett. Viszont nem lehet mesterségesen erőltetni a szentség helyreállítását az egyházban. Isten tervének, a megszentelődés megvalósítását a hit munkája befolyásolja. A Szentírásban nincs olyan gondolat, hogy „szentség mozgalom”. A szentség papi szolgálatát nem lehet megtanulni vagy mozgalomban kivitelezni, erre Isten teszi alkalmassá az embert. Ő a kezdeményező. Isten és az ember együttműködéséhez szükséges, hogy a hívő szelleme megtudja őrizni Isten szentségének hatását benső emberében. A megszentelődés egyre jobban felismerteti, hogy az Istennel való közvetlen közösséget képesek vagyunk fenntartani. A Megszentelőből kiáradó hatás identitás átalakító tényezőnk lett. Az Úr jelenlétével való találkozás isteni elvárása a belső templomunk felé való alárendelődésünk.

 

 

 

20201211

2020. 12. 11.

Neked fejlesztened kell a hűségedet, mert az idők csak bonyolultabbak és vészterhesebbek lesznek. Isten megmondta előre, hogy szorongató időszámítás lesz, de tudatta azt is, hogy hogyan fogjuk kezelni azt. Te felülről születtél Isten fiának. Ezért Isten arra akar használni, hogy megmutasd az embereknek, hogy az Ő kegyelme és hűsége mindent kézben képes tartani fiúságod által. Vissza kell mennünk oda, ahol Ádám volt pozícionálva. Ő úgy gondolkodott, ahogy az Atya gondolkodik. Jóllehet Ádám Isten képére és hasonlatosságára teremtetett, amikor vétkezett hűsége árulásba fordult. Isten célja, hogy helyreállítson minket az Atyával való függőségbe. Az örökségünk a mennyei Jeruzsálemből jön. Hit által bensőnkön keresztül dolgozik. Bár Istentől jön, a szellemeden keresztül aktualizálódik. Nincs semmi körülötted, ami lent tarthat vagy visszatarthat, mert Isten gondolata feljebb való, mint a világkorszak filozófiája.

 

 

 

20201219

 2020. 12. 19.
Az emberi természet különös rejtélye, hogy az a boldog, aki rájön, hogy saját boldogulása és boldogságszabadsága a megváltás által elérhetővé lett téve. A kérdés az, miért nem „mernek” a hívő emberek a boldogságra törekedni. De az is, hogy ha keresik a boldogságot, miért tévednek oly sokszor tévutakra. A mai hedonista korszellem szerint is a hétköznapi értelemben a boldogsággal azonosított „siker”, „pénz”, „gyerek” vagy a „nagy ház” olyan körülmények, amelyek kevéssé határozzák meg egy személy jóllétét. A bibliai példák azt mutatják nekünk, hogy a legmostohább élethelyzetben is képes lehet valaki boldognak érezni magát, és fordítva, a legtökéletesebb körülmények közepette is boldogtalan lehet. Ennek a paradoxonnak az az oka, hogy a boldogságélményünket sokkal inkább meghatározza a belső kijelentés alapú szabadságérzet, megújult elménk mentalitása és az isteni célok megfogalmazása (keresése), mint az életünk körülményei. A bibliai személyiségeket látva, el lehet jutni a valódi önbecsüléshez, oda ahol a legmostohább körülmények között is hűségesek és hitünkben fejlődésképesek maradhatunk.