Dátum: 2016. március 26. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227

A pészách üzenete a kivásárlás és egyben a felhatalmazás üzenete. Ha Istennek örökkévaló ünnepe, - elkerülés ünnepe - szerint élünk, akkor a világ rendszere felett tudunk működni.. Mert „Egyiptomnak” rendszere alacsonyabb szintű, Krisztus Országánál. Ez csak hit által működik. Elméddel nem tudod kitalálni, hogyan működik az engesztelés vére. A bárány vére meg fogja mutatni a jogaidat, majd meg fogja adni a hitet, hogy alkalmazni tudd. A HIT válasz a vér hatalmára. A megváltás terve nemcsak a megváltás materiális aspektusát tartalmazza, hanem a szellemit is. Amikor elhiszed és alkalmazod, megfogod látni az életedben. „Mennyire felülmúl mindent az Ő nagy hatalma a mi életünkben, akik abban a mértékben hittünk, ahogy az ő erejének uralkodó hatalmát a Felkent életében munkálkodni láttuk.” Ef 1:19

 

 

Dátum: 2016. április 2. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227Isten gyermekei a megváltás témájának kijelentésében sokszor megragadnak a vízkeresztségnél és az újjászületésnél. Nem vesznek tudomást arról, hogy sok-sok területen megváltattunk. Mit jelent ténylegesen a megváltás? Azt jelenti, hogy valami vissza lett adva, vagy ki lett hozva valamiből. A pászka bárány vére által mi részesülni szeretnénk a megváltással járó jogaink minden előnyéből. Jézus bűnné lett értünk. Ő magára vett mindent, amit mi megérdemeltünk. Kivonuláskor Isten megmentett egy népet. Józsué az új vezető azt üzente: Gyerünk, szerezzük meg, amely át lett adva Isten kiválasztottainak. Az ördög próbálja elhitetni, hogy nincs kifizetve és nem lett a miénk.

 

 

 

Dátum: 2016. április 9. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227A mai tanításban Krisztus feltámadásával (Első Zsenge) és megdicsőülésével foglalkozunk, továbbá, hogy milyen hatással lehet az Újsz.-i hívőkre a feltámadás életvitele. Párhuzamosan elemezzük Józsué generáció sikereit. Hibázunk, amikor azt gondoljuk, hogy a megváltás áldásaihoz csupán be kell fogadnunk Krisztust személyes megváltóként. Nem fogadhatjuk el Krisztust pusztán feltámadottként, ezzel szemben Úrként visszautasítjuk Őt. Még ha érthetjük is azt a szellemi elvet, hogy minden szellemi valóság alapja az, amelyet Isten a feltámadás által már elkészített és megadott.

 

 

 

Dátum: 2016. április 16. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227Az egyház felemelkedésének egyik kulcsa az, hogy be tudjon lépni a mennyei atmoszférába és ott meglássa Isten dicsőségének megnyilvánulásait, majd megteljen Isten dicsőségével, természetével és céljaival. Ebben mutattak példát a régi és az újszövetség hősei. (pl. Mózes és Pál.) Az ellenség ki akarta venni ezt a megtapasztalást az egyházból. Meg kell tapasztalnunk Jézus Krisztus megváltásának gazdagságát, mélységeit és jelentőségeit. Amikor Te hitben vagy a feltámadt Urunk által azokban a dolgokban, amelyek örökségünk, akkor Krisztus terve elkezd megvalósulni életedben.
Jel.4. és 5.; Ez.36,17-34.; Ef. 1,3-9.; 4 Móz. 33,3-4.; Fil. 2,5-11.; Ef. 3,8-12.; Kol. 3,3-4.; 1 Kor. 15,20-28.; 4 Móz. 14,1-20.; 2 Tim. 2,8-10.

 

 

Dátum: 2016. április 23. Helyszín: Aratás gyülekezet

0227A természetes soha nem fejleszt. Újjászületéskor a feltámadás élete benned van, de annak erejében való járáshoz élő hit kell. A feltámadásban való járáskor Isten tulajdonságainak teljes kifejeződése történik. Az ördög mindig hozzá akar kötni az idő és tények ketrecéhez. Krisztus feltámadása pedig a feltámadás mennyei életéhez. Ha a múltadban rossz mag (kovász) jött be, létezik a jelenedben és a jövődben is. Ekkor ki kell szedni hallás és megtérés által. A kovász nem kizárólag a bűnt jelképezi, nagy szerepe van a szellemi élet hanyatlásában. A kovász lehet: Isten országának terjedése Mt 13:33, tanítás Mt 16:6, Gal 5:9 igézet, törvénykezés 1Kor 5:6-8, bűnök, mennyei valóságok nélküli szellemi élet. „Ismerem mindazt, amit teszel és tudom, hogy élőnek hívnak, pedig valójában halott (v.haldokló) vagy." Jel 3:1 EFO

 

 

1. rész

2. rész

ElsőElőző12KövetkezőUtolsó
1. oldal / 2