Nochta Pál, Ózd, 2012. március 12.

12034Egyénileg és testületileg is csak akkor leszünk képesek elfoglalni az ígéret földjét, ha a prófétai látás, vagyis a mennyei valóság nem rajtunk kívül, hanem bennünk él. Bálám esete is jól mutatja, hogy akiknek Isten prófétai látást ad, de az idővel nem válik a részükké, komoly következményekkel jár sorsukra nézve. Ezért engednünk kell a bennünk lévő kenet tanításának, hogy a kijelentések befogadása révén látást kapjunk ígéreteinkről. „Akkor elkezdte az ő példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek szózata, annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel.” 4 Móz 24:3-4

 

 

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2012. március 11.

12035Az egyház egy szellemi konfliktusban van, szinte élet-halál harcban áll az ígéret földjének elfoglalásáért. A hívők közül sokan azt gondolják, hogy amit Isten megígért, azt automatikusan meg is történik. A tejjel-mézzel folyó föld megszemlélése után, a kémek jelentették, hogy a föld valóban jó és kívánatos, de azt elfoglalni csak harc árán lehetséges. Ezek a hírek megosztották Izraelt, ahogyan hasonló nehézséget látunk a mai Egyházban is. Mi azonban álljunk Józsué, Káleb, oldalán, a szellemi emberek oldalán. „…olyanok voltunk a magunk szemében, mint a sáskák…és az ő szemeikben is olyanok voltunk.” (4Móz 13:34).

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. február 25.

12021A jónak mértékét akkor kaphatjuk meg, ha Istennel találkozunk. Újjászületésünk után, Istenből való megtapasztalásunk adja meg a „jó” magyarázatát. A Szellem gyümölcsei között szerepel a jóság tulajdonsága is. Isten népe mindig tisztában volt azzal, hogy ha az Ő jelenléte közöttük marad, akkor ebben a közegben Isten tulajdonságai és javai meg tudnak jelenni a földi sorsukban. Ez több mint erkölcsi jóság, mondhatni isteni létállapot. „Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.” Ef 2:7

 

 

 

1.rész

2 rész.

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. február 18.

12022Isten jóságának megnyilvánulása felülmúl minden emberi értéket és cselekedetet. Amikor megértjük és megtapasztaljuk, feltárulkozik az Isten valóságos ismerete. Megnézzük Isten jósága miként nyilvánult meg Mózes és Dávid életében, ill. a „szellemi tej” hatásai között az örökkévaló Melkicedeki papság szerepét. Krisztus főpapunk általa vezetett istentisztelet tökéletes megoldást hoz életünk minden területére. Ezért a növekedésünk mozgató rugója a szellemi áldozatok szerepe, amelyek középpontjában Jézus Krisztus engedelmessége és engesztelő áldozata áll.

 

 

 

 1. rész

2. rész

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2012. február 11.

12023Ebben a tanításban folytatjuk a szellemi tej fogyasztásának témáját. Szentírás megkülönbözteti a szellemi hallást és a táplálkozást. A belső emberünk része ennek a karizmatikus folyamatnak. Isten garantálja a növekedésünket és fejlődésünket a szellemi tej által. Figyelmes és engedelmes hallgatás feltétele a táplálkozásunknak. „Érezzétek (ízleljétek) és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki őbenne bízik.”Zsolt.34:9

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezet, 2012. január 15.

12016Az Atya elküldte Fiát, hogy meg tudjuk Őt ismerni, egy valóságos ismerettel. Különbséget teszünk a megismerés és az értelemszerű tudás közt. Amikor a Szentírás isteni tudásról vagy megismerésről beszél, az a Krisztus valóságos ismeretéről szól. Mi is történik a Krisztussal való találkozáskor? Krisztus kilép az elrejtettségéből. Azonban ez az ismeret nem tárgyi és gondolati megismerés, hanem már személyes közösség. Mit is jelent a közösség? Egyrészt részesedés, másrészt érintkezés, kapcsolat, közellét. Mivel a közösség érintkezés, benső kapcsolat, ezért annak befolyással kell hatnia ránk. A valóságos Istentisztelet célja, közelebb kerülni Krisztus ismeretéhez.

 

 

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2012. január 7.

120199A belső megújulás vagy áldások megjelenése elsősorban nem ember vagy időfüggő, hanem tiszteletfüggő. Isten igéjének respektálása elvárás és nem javaslat. Ez lehetőséget teremt arra, hogy Jézus Krisztus tudományából és ismeretéből egyre mélyebben részesüljünk. Ezért töltünk időt azzal, hogy meghatározzuk, mi is az Úr tisztelete. „És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben. V.Móz.6:6”

 

 

 

 

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2011. december 10.

11031Amikor a nemzetünk szellemi-erkölcsi állapotát nézzük, elkerülhetetlen lesz az egyház és egyben egyes szolgálatok felelősségén elgondolkozni. Egy elnyomott náció szabadsága akkor áll helyre viszonylagosan generációjukban, ha szellemi-erkölcsi szabadsággal rendelkező vezetőket kísérnek. Derek Prince úgy fogalmazott egyik könyvében (Isten gyülekezetének újrafelfedezése c. 253 o.), hogy USA társadalmának nagyfokú szellemi-erkölcsi romlását a hamis prófétai szolgálatoknak tulajdonítja.

 

 

 

 

A tisztelet törvényszerűségei 1. rész

A tisztelet törvényszerűségei 2. rész

Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2011. december 3.

A megbecsülés nem sokat mond a mai ember számára, pedig a kölcsönös elismerés hozzájárul társadalmunk és a család megtartó eleméhez. Istent tisztelni azt jelenti, hogy az Ő beszéde, véleménye döntő életvezetésünkben. Ennek kapcsán láthatjuk, hogyan tudott Sidonban Jézabel szülővárosában áldást létrehozni Illés szelleme. „Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak Sareptájába az özvegy asszonyhoz.”Luk 4:26

 

 

 

 

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezet, 2011. november 19.

Az árvaság a szív egy olyan hozzáállása, ami megakadályozza, hogy az emberek mindazzá váljanak, akik Istenben lehetnének. Malakiás próféta szerint az un. „Illési szellem” inaktiválni képes az árvaság szellemének munkáját, amikor is az atyák szívét a fiakhoz fordítja. Ebben az üzenetben felvázoljuk ennek a szellemnek helyreállító módját, funkcióját és jellemzőit. "Jézus pedig felelvén, monda nekik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít." Máté 17:11