201911022019.11.02.

„De közben ügyeljetek rá, hogy senki híjával ne maradjon az Isten kegyelmének és fel ne nőjön benne valami keserű gyökér, az ne okozzon zaklatást, hogy rajta keresztül meg ne fertőződjenek sokan,” Zsid. 12,15 Az Isten és ember közötti hasonlóság eredeti hordozója szelleme.  Amikor Isten dicsőségét hordozza, fenntartja és közvetíti. A bűnbánat által kegyelemért és irgalomért kiáltunk magunk számára és azokért, akik megkeserítettek bennünket. Ekkor a törvénykezés szorításából a kegyelem oldalára kerülünk. Amikor mások felé keserűséget táplálunk, akkor valójában igazságtételért kiáltunk. Vagyis elítéljük az embereket hibáikért és bukásaikért. Van egy veszélye annak, ha a keserű gyökerekről vagy a keserűségből kitermelt bálványainkról beszélünk. Azzal járhat, hogy inkább a fájdalmainkra és bálványainkra koncentrálunk, mint Isten dicsőségének gyógyító képességére. Ez egy „áldozat” mentalitást teremthet. Nem a felelősség megközelítést állítjuk a középpontba, hanem az ok és okozati összefüggést. Célunk az, hogy napvilágra hozzuk, amint felismerjük, hogy a keserű erődítmények mennyire mélyen gyökereznek bennünk és hogyan lopják el tőlünk Isten kegyelmét.

 

201911092019.11.09.

A keserűség elválaszt Isten különleges kedveltségétől (kegyelem) és az egészséges emberi kapcsolatoktól. Isten határozott célkitűzése, hogy átalakuljunk a Fiú képére. Ő megtisztít minket, ahogyan az ötvös – aranyműves - tisztítja a nemesfémeket. Ennek érdekében felhasználja a próbákat, nehéz helyzeteinket, hogy az összes salak kikerüljön belőlünk. Sokszor nem értjük Istennek tisztító munkáját, ami miatt megkeseredhetünk. Másrészről földi életünk során krízisekkel, fájdalmakkal találjuk magunkat szemben, amelyeket fel kell dolgoznunk. Ugyanis a keserűség célja hogy elvezessen minket egészen az önbálványozásig, ahol a fájdalom már gyökeret vert. A keserű attitűd mindig igazolja, hogy miért is keserű. Erre szüksége lesz, hogy így ne tudjon a hívő meggyógyulni. A keserű ítélkezés azt jelenti, hogy elutasítottság érzése okán másokat megítélünk. Ítélkezés lehet az is, ha szívünkben kárhoztatás, elutasítás, féltékenység, irigység, jogtalan harag, vagy meg nem bocsátás van jelen.

 

2019.11.16.

Isten ma is kutatja, vizsgálja a szívünket. Erre nem neki, hanem nekünk van szükségünk, hogy segítségével megláthassuk magunkat az ő világosságában. Egyedül a Szent Szellem képes vádlás és kárhoztatás nélkül rávezetni minket arra, hogy van e helytelen ragaszkodás az életünkben, vannak e olyan bálványok a szívünkben, amelyek miatt sikertelen az imaéletünk, mert mi nem akarunk elengedni olyan vágyakat, kívánságokat, amelyek miatt kezdetben „csak” megosztottá válik a szívünk, de később már akár teljesen el is távolodhatunk Istentől, míg végül intő példa lesz az életünk mások számára, (negatív értelemben) ahogyan erről az Ezékiel 14-ben is olvashatunk. Saját magunk és a ránk bízottak miatt is jobb, ha leszámolunk mind azzal, amit Isten bálványnak tart az életünkben.

„Vizsgálj meg, Istenem, ismerd meg szívemet! Próbálj meg, és ismerd meg gondolataimat!

Nézd meg, nem járok-e téves úton, és vezess az örökkévalóság útján!” (Zsoltár 139,23-24)

 

20191123 2019.11.23

Mai kereszténység egyik fő problémája az, nem különíti el magát a profán világtól Isten Szellemének vezetésére. Képtelenség úgy hatékony hitéletet élni, hogy az ember szellemi identitása önmaga előtt nem fontos. Ekkor létezés válságot élhetünk át. Az imaélet sikerét befolyásolja, ha szellemünk szüksége annyira fontos, mint a fizikai szükségeink. Ekkor szellemi tevékenységeinknek belső értéke és ösztönző ereje lesz. A belső ember megerősítése figyelmes, fegyelmezett és következetes együttélést igényel az Úrral. De valójában egy érési folyamatról van szó, ami előbb-utóbb sikereket fog eredményezni vezetésünkben. Ráeszmélünk, hogy nem az vagyunk, aminek kívülről látszunk, hanem az vagyunk, ami bennünk van. A Szent Szellem folyamatosan tanítja és vezeti a szellemünket, hogy egyre több igazságra ráeszméljünk és részesedjünk belőle. Isten elvárja tőlünk, hogy a Szent Szellem vezetésében működjünk, ne maradjunk megkötözve a természetesben. Te nem kapcsolódhatsz Istennel kapcsolatos javakhoz a Szent Szellem bizonysága nélkül! A jó pásztor hangját követjük, mert halljuk. Isten soha nem válaszol meg olyan kérést, ami már megvan! Jézus azt mondta, a juhai ismerik a hangját. A megismerés, befogadást is jelent. A tény az, hogy hiszed vagy nem, de a vezetés elérhető lett számodra az újjászületéskor. Hogy mennyit veszel birtokba ebből, Te rajtad múlik. Hogyan lehet hallani Isten hangját? A te válaszod a kulcs ehhez.

 

 

20191130 2019.11.30.

A spirituális leépülés akkor jelenhet meg életünkben, ha nem vesszük tudomásul vagy megkeményítjük szívünket az Úr vezetése kapcsán. Saját szellemünk működésének fontos szerepe van az Úr hangának realizálásában. De ennek rendeltetését nem szabad eltúlozni. A megtérés után még megromlott fantáziával rendelkezünk és nem megszentelt módon gondolkodunk. A hallás jelentősége és szívünk készsége az engedelmességre döntő ebben. János apostol a hallás megőrzésében és a kenet helyes működésében látja a hívő ember boldogulását még az Antikrisztus szellemével szemben is. Tudatosítanunk kell önmagunkban, hogy az újjászületés szellemünket látó és halló szereppé teremtette. Bensőnkön keresztül az Úr jelenléte és képessége belép életünkbe, hogy utat mutasson. Később természetünk állandó alkotórészévé váljon. Az imádkozást ennek a célnak kell alárendelni, ehhez pedig szükséges időt biztosítani a Szent Szellemnek. Sajnos imádkozni lehet úgy is, hogy az ember még gyengébbé teszi szívét, mert alárendeli a lelke félelmeinek, fájdalmainak. Ha ezek uralkodnak belső emberünk fölött, akkor egy elválasztó paravánon keresztül akarunk közösséget tartani a Szent Szellemmel.