2019.11.02.

„De közben ügyeljetek rá, hogy senki híjával ne maradjon az Isten kegyelmének és fel ne nőjön benne valami keserű gyökér, az ne okozzon zaklatást, hogy rajta keresztül meg ne fertőződjenek sokan,” Zsid. 12,15 Az Isten és ember közötti hasonlóság eredeti hordozója szelleme.  Amikor Isten dicsőségét hordozza, fenntartja és közvetíti. A bűnbánat által kegyelemért és irgalomért kiáltunk magunk számára és azokért, akik megkeserítettek bennünket. Ekkor a törvénykezés szorításából a kegyelem oldalára kerülünk. Amikor mások felé keserűséget táplálunk, akkor valójában igazságtételért kiáltunk. Vagyis elítéljük az embereket hibáikért és bukásaikért. Van egy veszélye annak, ha a keserű gyökerekről vagy a keserűségből kitermelt bálványainkról beszélünk. Azzal járhat, hogy inkább a fájdalmainkra és bálványainkra koncentrálunk, mint Isten dicsőségének gyógyító képességére. Ez egy „áldozat” mentalitást teremthet. Nem a felelősség megközelítést állítjuk a középpontba, hanem az ok és okozati összefüggést. Célunk az, hogy napvilágra hozzuk, amint felismerjük, hogy a keserű erődítmények mennyire mélyen gyökereznek bennünk és hogyan lopják el tőlünk Isten kegyelmét.