2018. december 1. Aratás gyülekezet

20181201

 

Újjászületésünkben nem értünk a végcélba. Ekkor nyert „új emberünk” megformálásán és hatásán együtt kell működnünk Isten Szellemével. Az újjáteremtettségünk után az lenne a következő kapcsolódási szintünk Istennel, hogy Szellemén keresztül elkezdi személyiségünket vezetni, belső mélységeinket kutatni, indítékaink rejtett részeit átvilágítani. Hajlandóságot kell mutatnunk Isten szelleme felé az alakíthatóságra és vezetésre. Szent Szellem betölthet és vezethet bennünket. De ezen belül is van egy speciális munkája a szolgálatra való fölkészítés, amely természetfölötti kategóriába vezet Bennünket. De, nem ettől függ keresztény életünkben való életörömünk személyiségünkben. Csak a Szellemmel való kapcsolatunk határozza meg gyümölcsöző szellemi érvényesülésünket, nem tetteink. Amíg hűséges vagy az Isten Szelleméhez, addig aktív és komplex munkája folytonos maradhat benned. Az „áldás” fogalma legáltalánosabban írja le a Szellem munkáját bennünk. Ez azt jelenti, hogy az élet minden területén megsegít Isten Szelleme. Veled van. Talán így lehetne megfogalmazni: a láthatatlan világból jön egy olyan erő és támogatás az életvezetésedhez, amely által Ő a láthatatlan világban tanít, a látható világban beavatkozik érted.

 

 

 

 

 

 

2018. december 8. Aratás gyülekezet

20181208

 

A Szent Szellem tud beszélni. Milyen szomorú, ha valaki beszél, és nincs aki hallja. A siker valódi kulcsa, hogy megvan a képességed arra, hogy Isten Szelleme vezessen és a megfelelő helyen legyél. A Szellemed aktív mindig. A Szent Szellem lakozása benned Isten tervezése. Megvannak a válaszok a földi életedhez a bensődben. Isten Szelleme kutatja Isten mélységeit. Ő ismeri Isten értelmét és mindent, amit Isten tud, Ő is tudja. Aki mindent tud, beléd költözött. Micsoda haszon (áldás) számunkra, hogy képesek vagyunk hallani. Ha megtanulod értékelni Őt és úgy döntesz, hogy a Szellem általi vezetett életet akarsz élni, akkor spirituálisan gazdaggá fog tenni Isten Szelleme. Szükséges tudatában lenned a három részes anatómiádnak ahhoz, hogy tisztában légy azzal a részeddel, ahol Isten Szelleme beszél veled. Új teremtésként szellemi ember vagyok, de birtokolok egy lelket és élek egy testben. Az Istennel való kapcsolatteremtés naponkénti döntés abban, hogy elfogadom és elhiszem új emberem létezését. Ez azt eredményezi, hogy tudatában legyek a szellememnek, vannak szellemi füleim, és halljak Istentől. Mert amikor újjászülettem örökkévaló új élet költözött a bensőmbe.

 

 

 

 

 

 

ElsőElőző1234567KövetkezőUtolsó
7. oldal / 7