201910262019.10.26

Az újjászületés után szembesülünk azzal, hogy a világból sok-sok ’erődítményt’ hordozunk a tudatalattinkban. Megváltó kegyelme nem rombolja le automatikusan. Isten megváltoztatja a szívünket, Mi pedig megváltoztatjuk viselkedésünket, hiedelmeinket, szokásainkat! Negatív gondolkodásunk életünk során elválaszt minket Isten szeretetétől és attól, hogy másokat szeressünk, ill. másoktól szeretetet kapjunk. A feltételezésen alapuló vétkeket akkor követünk el, amikor azt hisszük, hogy magatartásaink, szokásaink elfogadhatóak Isten számára, holott valójában sérti Őt. Pl. bálványimádás. Isten nem tárja fel ezeket a bűnöket Nekünk, csak akkor, ha magunktól döntünk úgy, vizsgálja meg jellemünket és indítékainkat. Az okoskodás vagy fantáziálás szó a görög nyelvben érvelést, gondolatokat és képzelődést jelent, melyek megelőzik és meghatározzák személyiség jegyeinket és viselkedésünket. Amikor a világba mész, döntőek a kapcsolatok és az abban lévő szokások, hitrendszerek, viselkedési minták, lelki beállítottságok, bálványok. Csak nézd meg Sámsont. Sámsont Isten elválasztotta, hogy bíró legyen. Bölcsesség, erő kenetét adta neki, de érzéki ember lett, mert állandóan megkívánt valakit, akit nem kellett volna megkívánnia. Összeállt Delilával, lelkileg megrokkant, elaludt és a kenet elhagyta úgy, hogy észre sem vette. Úgy, mint a mai egyház.

 

20191019 2019.10.19

Az óriásaink szegregálhatnak bennünket minden Istentiszteleten vagy imádkozás alatt. A testi természeted igazságtalanságba visz, nem képes a sátán megtévesztését lefülelni. Amiben személyesen hiszel, az mozgat a siker felé, nem az, amit teszel. Nem azt mondja Isten, hogy csináld meg azt, amiben nem hiszel. Az ellenség feladata ’Elválasztani-Elszakítani-Körülzárni’ bennünket. Különbség van az identitásod megismerése és a küldetésed megismerése és a képességgel való felruházása között. Sáfárkodás ott kezdődik, amikor elfogadod magad annak, akinek Isten mond. Igaznak. A hit cselekedete ott folytatódik, amikor úgy beszélsz magadról (gr.homologeo), amelyet Isten mondott Rólad. Igaz vagy. A bálványok elleni harcban meg lesz kísértve az igaz pozíciód. A hit ige által működik, de ha leáll az ige tevékenysége, akkor azonosulni fogsz újra, meg újra a környezeti hatásaiddal. Isten szolgálatában nem arra vagyunk elhívva, hogy az  önmegtagadást vagy önfeláldozást válasszuk cél nélkül, inkább arra, hogy betöltsük Isten célját, ami miatt önmegtagadásban élünk. Amikor nincs megbecsülve Krisztus értelme bennünk, akkor elfolyik az erő a személyiségünkből. Amikor értelmünket támadja a szellemvilág, tudja, miért teszi.

 

20191012

Aratás gyülekezete 2019.10.012.

Akár a láthatatlanról, akár láthatóról beszélünk, mindkettő mögött van valóság. Csak más típusú. Azok a dolgok, amik az örökkévaló szellemi birodalomban vannak, nincsenek alávetve változásnak. Az ellenség bölcs és az Istentől kapott rejtett képességeinket támadja. Az egyháznak szellemi javak lettek átadva a teremtés előtt, 1 isteni céllal. Többek között, hogy a bálványokat és Istenpótlékokat eltüntessük, miként Gedeon. Isten azt mondta Gedeonnak, hogy 1 hős, aki képességgel rendelkezik azaz „valamivé lenni” készül belül. Különleges képesség jön benne elő, ami eddig még nem lett kifejlesztve. Ezt a képességet gyakorolni szükséges, hogy megnyilvánuljon. Isten téged is előre betöltött szellemedben képességekkel, aztán belehelyezett ebbe a világba. Ez benned van most. Istennél igényelhetsz képességet, nem csak lelked képességeiből tudsz élni. Az értelemmel való imaélet azért nehéz sokszor, mert figyelmen kívül hagyjuk azt, hogy a lélek képességeivel önmagában (szándék, érzelem, értelem) soha nem lehet eljutni Istenhez vagy jó szellemi állapotba kerülni. Amíg nem akarsz kitörni lelked szűk korlátoltságából, csak szunnyad benned a lehetőség. A természetes környezeted nem tudja, hogy mi a te képességed. Isten helyezte beléd, és a te képességed tulajdonképpen határtalan. Lásd Gedeont. Itt az ideje túllépned lelked korlátain, hibáidon és a félelmeiden egy kihívással teli bálványimádó kultúrában vagy környezetben.

 

20191006

Aratás gyülekezete 2019.10.05.

Az újjászületés után gondolkodásunkban továbbra is ellentétes a koncepció Isten akaratával és azzal, amit Ő rólunk gondol vagy mondott. A bálványaink miatti önzésünk visz arra bennünket, hogy a rajtunk kívülálló világot másnak akarjuk látni, mint amilyen, s e vágyban megcsaljuk önmagunkat. A bálványimádás lehet külső vagy belső, megnyilvánuló és meg nem nyilvánuló fázissal. Minden olyan bizalmi terület, amely nem Istentől várja segítségét függőségi viszonyba fog torkolni. Legfőbb értékként is jelentkezhet, amely nem jelenti, hogy Istenként tiszteljük, de hódolati kötelezettséget okozva élünk abban. A XXI. Század értékválsága kitermeli a modern problémákkal rendelkező családokat. A családi szerepek felcserélődnek és a deviáns gyerek irányít és zsarnokoskodik. Általában a modern családban kifelé boldog család látszatát tartják fenn, de befelé szégyen, titok, érzelmi káosz és titkolózás zajlik egymás között. A családtagok közötti pszichológiai határok vagy merevek, vagy rendezetlenek érzelmi kötődéseket generálnak (pl. egymásba fonódnak egészségtelenül). Sokszor belekényszerülhetünk a káros szerepfelvételbe. A férj és feleség szerep eltolódik és antibibliai közeget hoz létre. Pl. a nő anyaszerepe férj életében.

 

20190928

Aratás gyülekezete 2019.09.28.

Egyház egyik feladata, hogy a földön képviselje és bemutassa Isten országát a bálványokkal szemben, visszatartsa a gonoszságot és birtokba vegye az örökségét. „Filléres emlékeim oly drágák nekem. Kidobni őket nincs erőm, s mind értéktelen. Ők tudják, mennyit ér az életem.”Bródytól idézve, hűen leírja a gondolati területen létrehozott un. ’magaslatokat’. Két típusú Istentisztelet jelenik meg az Ú.sz.-ben: Magaválasztotta és Isten által kialakított. Ha szentnek vagy szeretetnek, kegyelemnek stb. nevezünk valamit, ami nem az, akkor bálványimádás bűnébe fogunk esni. Előbb vagy utóbb. A bálványimádás az is, ha olyan tisztelettel, imádattal és hódolattal adózunk hétköznapi dolgoknak, ami kizárólag Istent illeti meg. Úgyhogy nekünk szembe kell néznünk az „idolokkal”. Ellene kell mennünk házi, vallási és világkorszakban lévő gonosz rendszernek és vissza kell szereznünk, amit az ördög ellopott. Hit beszédének sikere az Isten beszédére adott választól függ nem attól, mennyire jó vagy! Nem az ige tudása, hanem a látásod megtartásán múlik az imádkozás fenntartása. Ha a kijelentés elmegy, az imaélet meg fog rekedni. Győzelmünket az imaélet határozza meg. Isten 1 következő szintre visz, ha kimondjuk és elmondjuk, válaszolunk és egyetértünk Istennel, amelyet láttunk Tőle. A hit segít abban, hogy ne vallásos bálványok diktálta megfelelésből és teljesítménykényszerből élj, hanem hited munkájából. Hajrá!

 

20190921

Aratás gyülekezete 2019.09.21.

A bálványimádás témakörében különbséget kell tennünk két dolog közt: a testi természet és a démonok munkája közt. A test régi hústesti természet, amit Ádámtól örököltünk. Az Ő leszármazói vagyunk. Látjuk, hogy vannak, akik vétkeznek, és abba tudják hagyni, ha eldöntik. Vétkezett, de nincs függőségben, szolgaságban. A démonok viszont becsapnak, mert rejtett bálványokat hoznak létre a szívben. A mai bálványainkban az a furcsa, hogy fejlődnek, átalakulnak vagy eltűnnek. Mindig más módon jelennek meg. Új alakokban. Ezek ma a társadalomban és a vallásban is megfigyelhetőek. Miközben templomunkban Istent imádjuk, mellette szerepet kaphatnak világkorszakunkban és vallásainkban összeszedett idegen Istenek vagy bálványok. Esetleg páli fordulattal élve igézetek. Általában a vallásban elbújócskáznak képmutatásaink által. A gyülekezetbe járás, igazságokba vetett hit, kegyelem, buzgó hitélet, nem óvja meg az embert a házi bálványoktól, függőségektől. Sőt, ma az lett a trendi a földön, hogy a kegyelemmel visszaélve megvetjük azokat, akik másképp gondolkodnak, mint Mi. Ez a bálvány által kitermelt érzelem. Ha megpróbáljuk megérteni a bálványimádást, a fokozatosan kialakuló ingatag fiúsági énkép és a bigott Istenkeresés szerepet játszik benne. A teljességre jutott bálványimádásban az ember megszűnik az adott függőségi kapcsolódáson kívül létezni. Sajnos mindeközben szorong, mert a vallásának vagy barátainak elvárását képtelen teljesítenie. A modern kor pszichiáterei mára egyre csak függőségekről beszélnek gyermekeink életében. Egy felmérés szerint átlagosan kb.50 másodpercig bírjuk mobil nélkül.

 

20190915

Aratás gyülekezete 2019.09.015.


Az újjászületés után nagyon fontos, hogy kialakuljon egy isteni befolyással, korrekcióra való nyitottság a szívben. Pedagógiai érzékenység. Még megigazult emberek is elbizakodhatnak a Szellem által adatott változások és eredmények láttán. Ekkor az önteltség vakká teszi a lelkiismeretet és az imaélet nem hallgattatik meg. Az emberi szív úgy lett megteremtve Istentől, hogy szüksége van Istenre, nélküle kiüresedik és eltorzul. A szívben nem hiszünk. Amikor Imaéletünk helyes funkcionál a földi célok, értékek nem homályosítják el Isten jelenlétét. Az imaéletben mindig a Szent Szellemtől eredő motivációk, érdekek inspirálnak elsősorban bennünket. Isten létezésébe alapozott hit nem tartalmazza még a közösséget, részesedést Istennel. Isten létezésének és szeretetének együttes realizálása imában történik meg. A hit tárgya, Isten szeretete nincs jelen az érzékelhető világunkban. Isten szeretetéről való benső ismeretet a Szent Szellem építi ki az emberben. Tudatosítani kell rendszeresen szívünkben, hogy Isten fiának áldozata örök és valóságos szeretet értékeket képes közvetíteni felénk. Aki hagyja szívéből kiesni a Golgotát, annak életéből kiesik a szeretet minősége. A szív rejtett részeiben lévő őszinteség nélküliség határokat, korlátokat állítanak, amelyek visszatartják a növekedést és a kiterjedést imaéletünkben. Ha a bűnök által létrehozott trükkök, hazugságok kitöröltetnek, akkor elménk összhangba kerül Istennel.

 

20190907

Aratás gyülekezete 2019.09.07.


Ez a tanítás folytatása az imádás témakörének. Isten valódi imádókat keres, akiknek az imádása istenismereten alapul és ismerik Isten egyik elhanyagolt nevét: Féltőn szerető Isten (hb.elkana). Az Őbenne hívők fiak a királyi papság részesei és testük a Szent Szellem temploma. Isten templomunkban lakozást vett, aki egyedüli kizárólagos imádást fogad el. Féltőn szeret bennünket. Teljesen felismerhető - nem hagy kétséget afelől Isten -, hogy a bálványimádás, tudatos bűnökben való megmaradás, istentelen lelki kötelékekkel való istenkeresést nem nevezhetjük valódi és igaz imádatnak. A mostani egyházkorszak kísértése az, hogy a bűnöket mindössze gyengeségnek nevezzük. Nagy veszély a jelenlegi egyházkorszakban a hívők elvilágiasodása. Újszövetség pedig egy határtalan perspektívát és kiváltságot ad bűneink feletti győzelemhez és az való imádathoz. Imádd Istent és lépj be a valódi szabadságodba.

 

20180831

Aratás gyülekezete 2019.08.31.


Ebben a prédikációban Isten dicséretének és imádatának fontosságról, ill. az imádó élet főbb jellemzőiről lesz szó. Az imádásban már nem a kéréseink, vágyaink,  könyörgéseink játsszák a főszerepet.  Nincsenek öncélok, mert az imádó önmagáért imádja Istent. Azért van közösségben Istennel, mert szeretne vele lenni és magasztalni Őt. Nem is egy munkakapcsolat az imádás.  Az imádás Isten önzetlen szeretete, mélységes jelenléte felé való sóvárgás és az Ő teljes megismerésére való vágy. Ezen túlmenően Isten dicsőségének az Egyházban való megjelenésére való szomjúság. Szót ejtünk a szívben lévő rejtett bálványokról, ami azért nem egykönnyen felismerhető, mert az Isten imádása mellett sajnos létezhet nem bibliai Istenkeresés vagy hamis imádás. Az Atya házához való féltékeny buzgó szeretet, ami miatt  a kegyelmes, szerető, irgalmas Isten ostort ragad, felborítja a pénzváltók asztalait a templomból. Az imádó számára az egyik legfontosabb, hogy Isten tökéletes akarata valósuljon meg belső templomában és egyháza életében. Istenkeresésünk hogyanjában való eligazodást a Szent Szellem és a Szentírás vezetése segíti, hogy egyre helyesebben tudjunk imádkozni minden élethelyzetünkben.

 

 

 

Aratás gyülekezete 2019.08.24.

20190829

Az imaélet egy önálló személyiséggel rendelkező Istennel való kapcsolatunk. Személyiségünk találkozása az Ő személyiségével. Ebben a közegben előnyhöz is jutunk sorsunk kapcsán. Bár tudjuk, hogy az imádásban az előny már nem dominál. Az ige tanulmányozása és az imádkozás kijelentett tudást ad át. Ekkor az imaélet felépíti a bizalom és a felhatalmazás magabiztosságának szabadságát. Miért imádkozunk? 1. Isten Szelleme bennünk él, ill. szellemünk közösségre lett teremtve Istennel. 2. Kapcsolatban nem csak a hit, hanem a kommunikáció mélysége is nagyon fontos. Nem csak Istent kell megismerni, hanem Istennek is bennünket. 4. Imádkozás nagy része az igével (Isten tervével) való azonosulásunk és összhangba kerülésünk. 5. Isten közbenjárót küldött Krisztusban, aki főpapunk is. A fiának főpapi szerepének igénylése elengedhetetlen. Imaéletünk egy válasz arra, amit Ő megtett vagy meg fog tenni kegyelemből. Ekkor az időlegesben az időtlen (isteni cél) találkozik veled s a jövőd plántálása elkezdődhet. Isten házának küszöbén állva sokszor „szellemi csavart” élünk át. Ekkor a tények és Isten által meghirdetett új dolgok nagyon különböznek. Isten tudja, hogy ha a tények rossznak látszanak – nem tagadja le-, de Ő azt fogja mondani részünkre, amelyet személyesen eltervezett rólunk. Ha te nem vagy kész imaéletedben kimondani (láttamozni) amit kijelentett, Ő nem tudja megtenni, mert tenálad van a hatalom szabadságának kulcsa.