2018. november 17. Aratás gyülekezet

Sokszor úgy gondoljuk, hogy a hit egyenlő a magabiztossággal, sőt, némelyek pedig a bibliai hitet gyakorlását elbizakodottságnak látják, pedig nem az. A hit valójában életünk teljes súlyával való rátámaszkodása arra, amit Isten nekünk mond igéjén keresztül, vagyis rátámaszkodás Isten beszédére. Ehhez alázat kell, mert a biztosnak tűnő láthatót fel kell adni a bizonytalannak látszó láthatatlanért. Ezt tette a hatalmas római birodalom egyik századosa is, amikor megalázta magát egy „egyszerű” zsidó rabbi (Jézus) előtt, amikor azt mondta neki, hogy nem kell ellátogatnia a házába, (tehát elfogadta, hogy egy zsidó nem mehetett be egy pogány házába) hanem csak szóljon egy szót, mert hitte, hogy Jézus szavában benne van a gyógyulás. Ha már újjászülettünk, akkor van hitünk, de úgy tűnik, hogy ennek a hitnek a további épülése és megnyilvánulása nem tud megtörténni, a büszkeségünk miatt, pedig a hit, amivel szolgálnunk kell Istent, nem nyilvánulhat meg alázat nélkül, nem is képes rá, mert az isteni hit nem tud létezni alázat nélkül.