Tóthné Kállai Klaudia Visszatérés a Szentíráshoz – Egység & Kétség

2018. szeptember 8. Aratás gyülekezet

 

20180908

Három ok, ami miatt nem tud Isten királyságának érdekeit képviselő egység létrejönni egy városban: 1. helytelen bibliai világnézet, 2. vágy arra, egységet önmagában végcéllá tegyük, 3. hangsúly a testületi összegyülekezésen van, a bibliai testületi látás helyett. Azonban a helyi gyülekezetekben többfajta szintű kapcsolatok léteznek. A kapcsolatok minőségét ajándékaink, elhívásaink és szellemi-lelki állapotunk meghatározza. Csak a kihívottak (hb.qahal) egysége az Úr elsődleges szívügye, amit János 17-ben feljegyzett imájából látunk. Az egységes ima azt jelenti ki a mennyei világnak, hogy a hívők közössége kész az együttműködésre Istennel. Sokak számára a szeretet fogalmába nem fér bele a megítélés és ebből adódó konfrontáció a szellemi dolgok vonatkozásában. Ha prófétai reformátorok lépnek színre, elkerülhetetlen lesz az isteni szétválasztás. Senki sem hallott még diplomatikus reformációról. Ennek oka: a korrupt vallás szelleme nem adja fel egykönnyen a pozícióit. Ha azon vagyunk egységben, hogy Isten Királyságát megvalósítsuk a földön, akkor a konfrontáció jönni fog, még ha nem is akarjuk.