Nochta Pál: Betöltekezés a Szent Szellemmel

 2018. május 19. Aratás gyülekezete

20180519

 

dátum: 2018 május 19 Helyszín: Aratás Gyülekezet

Máté 3,11-ben olvassuk, hogy Jézus Szent Szellembe és tűzbe meríti az övéit. Ez az igazság ma is abszolúte aktuális. A Szent Szellem nélkül minden szellemi tevékenységünk, amit az Úrnak vagy az Úr nevében végzünk, száraz és üres, ezért be kell töltekeznünk Isten Szellemével, újra és újra. Az egyik módja annak, ahogyan betöltekeznünk vele: Isten igéje és az imádkozás által van. Csak a Szent Szellem segítségével ismerhetjük meg azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. Naponként szolgálnunk kell az Úr színe előtt és táplálnunk kell az ő tüzét, amely a szívünkben ég, mint ahogy a léviták is naponként táplálták a sátorban majd később a templomban azt a tüzet, amit maga Isten gyújtott meg.