Tóth Lajos: Metamorfózis Mi tudniillik, akik hittünk, bemegyünk a nyugalomba!

Dátum: 2018. március 17. Helyszín: Aratás gyülekezete

20180317A nyugodalom azt jelenti, hogy Isten befejezte munkáját, megnyugodott a szombat napon az ember üdvössége érdekében. A szombatban megélhetjük mindazt, amit Isten előre eltervezett. Egy találkozási pont a látható és a láthatatlan világ között, ahol tényként elfogadjuk az üdvösség tervét részünkre. Mielőtt megszülettél, Istennél megvolt minden „előre segítség”, amire csak szükséged van és lesz. A nyugodalom az örökkévalóság helye, ahol önmagunk életét letéve, Isten jó tervéről elmélkedünk és Istent Szellemének vezetését engedjük munkálkodni bennünk. Minden, amire valaha szükséged lesz, elérhetővé tette számodra Krisztus vérében. Ezt nem lehet puszta vágyak által érvényesíteni. Az igazi hit, amiben élsz és jársz, mindig nyugodalomba vezet! Jézus szombati gyógyításai Isten munkái voltak. Azért tehette meg, mert azt Isten tette meg benne majd általa. Először látást kapott Atyjától, majd addig tudott eljutni hitben, amelyet megengedett neki Isten. Ha maga Isten is dolgozik szombaton a bűnös ember érdekében, akkor MI is dolgozhatunk vele együtt.