20240907

 

Isten Ádámot megáldotta, hogy képességet kapjon Isten tervének megvalósítására. Az édenből meghódítani a földet. A legáltalánosabb ez azt jelenti, hogy az élet minden területén (szellemi dolgokban, lelki dolgokban, testi dolgokban, anyagi dolgokban egyaránt) képességet és kompetenciát ad az Úr. Veled van. Mi az áldás? Amikor valaki természetfölötti támogatás kap az életéhez, hogy átalakítsa a környezetét. Ekkor a láthatatlan világból jön egy olyan kegyelem, egy olyan pártfogás az illető életére, amely által a látható világban ő sikeres, valahogy ő mindig föl tud állni a nehézségek közepette. Ezt az erőt kaptuk meg Krisztus feltámadásában.

 

 

 

 

20240907

 

 

Ne légy elégedett, ha életed méltatlan élethelyzetekkel terhelt. Isten szövetségi kedveltsége kitud emelni a legnehezebb szituációkból is. A krisztusi ember mindig Krisztus személyéhez és megváltói szövetségéhez kapcsolódik. A megválás után szövetségünk Krisztussal kezdődik, és Ő vele végződik is. Jézus megváltása Ábrahám áldásával összeolvadt. Krisztusban a bölcsességhez kapcsolódó ószövetségi igazságok beteljesültek és átformálódásukat megtalálták. Az ószövetség kinyilatkoztatása az életet az Úr félelme köré szervezte. Az Újszövetségben ez az élet Krisztusnak kegyelmére irányul. 

 

 

 

 

20240921

 

 

A teljes itt töltött életünkre nézve komplett Isten akarat, nincs meglepetés Nála. Nem látod előre teljesen Isten tervét, de ez nem jelenti azt, hogy nincs meg Isten jó szándéka. Az Atya terve összhangban van saját magával és képességeivel is. Tehát ha kéred a vezetését, akkor jön ezzel Isten személye és képessége. Az engedelmesség hallás által indul el. Ami csatlakozást, haladást, aktiválást és folyamatot eredményez. Ne is várj eredményt, bármely hatást Istentől engedelmesség nélkül…

 

 

 

 

20241005

 

 Isten azt akarja, hogy megismerd tervét veled kapcsolatban és így alkalmazd Isten támogatását, hogy átalakítsd azt a környezetet (miliőt), amiben élsz. Hozz létre ebben a környezetben irányítást és kedveltséget hit által. Azt szeretném, hogy érzékeljétek, Isten akarata azt szeretné, hogy olyan messze menj, amilyen messze csak tudsz, olyan sokra vigyed, amire csak tudod, és ez olyan földet igényel, amibe vethetsz, és amikor vetsz, akkor Isten fogja, és megsokszorozza azt neked. Az ellenség nem akarja, hogy elhagyd a világ rendszerét. Ha belépsz a szövetségbe és engedelmeskedsz Istennek, akkor előre látható az áttörésed minden időszakodban.

 

20241005

 

 

  • Istennek van 1 jó terve életedre vonatkozóan
  • Légy összhangban Isten tervével, hogy mások is élvezhessék körülötted
  • Képtelen kifejezni magát a Szellem bennünk, ha nem engedelemmel hallgatjuk Isten tökéletes tervét
  • Szellemünk 4 területen kész segíteni: hallás-látás-értés-gyógyulás