Hogyan érvényesüljön hited a káoszban?!? - Tóth Lajos

 20231014

 

Izsák, az apa Ézsau fiát jobban szerette, mint Jájobot. Úgy tűnik. Őt akarta megáldani, mint elsőszülöttet, hogy rajta legyen az Ábrahám áldásának a teljessége. És Rebeka tudta, hogy ez Isten akaratával ellentétes, ezért cselhez folyamodott. Szeretném elmondani, hogy győztes volt Jákób ebben, és a kettősség végül eltűnt teljes mértékben az életéből, majd teljes áldásban és győzelemben fejezte be az életét. De nem volt könnyű élete. Az Új.sz. ben Ábrahám áldása (Jákob áldása) örökölhetővé vált számunkra, és mi az Ábrahám áldása alatt állunk. Jézus Krisztus azért lett átkozottá a Golgotai kereszten egy rövid időre, ameddig fán függött, hogy ezáltal magára vegye azokat az átkokat, amelyek mi ránk nehezedtek, mi rajtunk voltak. Ő mindezt azért tette, hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, vagyis a nemzeteken, vagyis a nem zsidókon, mert ugye az eredeti szöveg szerint az a szó, amit pogánynak fordítanak.