Tóth Lajos - Nagy örömmel dicsekszem hát erőtlenségeimmel, hogy a Felkent hatalma sátorozhasson rajtam

20200220

 2020.02.20

Jézus azért jött, hogy lerontsa az ördög munkáit. Hogy ez megvalósuljon az életünkben, nekünk kell ebben együtt dolgozni Istennel. Ádámnak kezdetben hatalom adatott Istentől, hogy legyőzze az ördögöt. Az Egyháznak Krisztus ezt visszaszerezte a megváltásában. A kígyó azért tudott bejutni a kertbe, és tenni, amit tett, mert Ádám hibázott az uralkodása területén. Nem hitte el. Az emberek kapnak egy magot, azaz lehetőséget Istentől, miként Ádám. A magban Isten ereje található, ami képességet hoz létre a szívben. A mag tartalmazza a belső isteni erő fejlődését is bennünk. De ha senki sem értékeli, akkor az ördögnek gondja lesz rá. A megváltásban semmi sem működik automatikusan. Csak Isten Igéjébe vetett hit által kegyelemből. Az Egyház (gr. oikosz: otthon, lakás vagy család) legfőbb célja nem a harc és az Isten érdekképviselete minden áron, hanem a közösség és szolgálat papokként.

.