Tóth Lajos - Isten az embert felhatalmazta, de előtte arcot adott neki. Saját arcát.

202102132020.02.13

Mi gátolhatja meg szellemi megtapasztalásainkat, kegyelem adta lehetőségeinket és hatalmunk eredményességét? Mit jelent Isten előtt megállni szégyen nélkül? Atyánk a megváltás áldásait előre eltervezte és megvalósította Jézus Krisztusban. Pont elegendő mindig és mindenre a kegyelem. Bár a lelki és fizikai gyógyulásunk látható valóságban áll elő, mégis szellemi áldásnak kell tekintenünk, mivel ez szellemi gyógyulás. Jézus már elhordozta érted a kereszten a megigazulásodat is, hogy tudj jogos állapotodban kormányozni. Isten királyi gyermeke lettél. Az Ő sebeiben már ugyan úgy megigazultál, mint meggyógyultál. Ez a természetes emberi gondolkodásmód számára elsőre talán megdöbbentő állítás azt fejezi ki, hogy az ember nem a saját jó cselekedeteinek következtében válik igazzá Isten előtt, hanem kizárólag a Krisztusba vetett hite által kegyelemből. Ennyi Elégséges. Kezdj el hinni az alapján, amit Isten igéje mond Rólad! Kezdj el azonnal hinni abban, hogy te az Ő sebeiben megigazultál és meggyógyultál.