Az óriások legyőzése 9. Hogyan tudunk szellemben uralkodni?

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2013. június 1.

13066Isten amikor megteremtette az embert, azt akarta, hogy az ember uralkodjon az egész Földön úgy, hogy ez az uralom az Éden kertből terjedjen szét és így kiszoruljon az Ördög a Földről. Ádám és Éva azonban már a kertben bűnbe esett, így az ember elveszítette az Istentől kapott pozícióját. Jézus viszont visszaszerezte ezt számunkra a megváltás művén keresztül. Amikor pedig újjászülettünk, akkor szellemben felültetett minket a Mennyekbe, ezért őáltala képesek vagyunk uralkodni a bűn fölött, már ebben az életben. Ez a prédikáció arról szól, hogy miként tud kiterjedni ez az uralkodás és miként tudjuk Isten ereje által kiszorítani az Ördögö életünkből.