Tóth Lajos, Aratás gyülekezet, 2013. október 26.

Újszövetségben a királyok és a papok, mint Isten munkatársai, királyságának kiterjesztésén munkálkodnak. Ebben a folyamatban megtapasztaljuk a Krisztusi életnek, Isten királyságának és az Ő céljának valóságából. Isteni partnerségről beszélünk, amely által beléphetünk nem csupán Isten kijelentéseibe, hanem feltámadás erején keresztül megnyílvánulásaiba, amilyeket még nem láttunk ezen a földön. Isten szándéka soha nem az volt, hogy a papok ragadják meg a mennyei javakat, hanem a javak jöjjenek utánuk. „Jézus Krisztustól, Aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, Aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az Ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az Ő Istenének és Atyjának: Annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.”Jel.1:5-6

Tóth Lajos, Ózd, Maranatha gyülekezet, 2013. november 2.

Egyedül a királyi papságnak van megengedve, hogy a király közelébe menjen és szolgáljon neki. Péter Isten jóságának szellemi ízlelésről beszél a papsággal kapcsolatban. Isten közelsége, ismerete adja meg a jó normáit. Pál a jó fogalmát magasabb szintre emeli, hangsúlyozva ezzel a gondolkodási mód megújulását. Az ÚSZ általában különbséget tesz: erkölcsileg jó, ill. a jó megnyilvánulásai és az Isten által létrehozott jó cselekedetek között. Nem a mi karakterünkből (lelkünkből) jön létre. Jó cselekedetek azok, amelyeket Isten előre elkészített, hogy azokban járjunk. „Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel, és azt mondjátok: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: Minden gonosztevő jó az Úr szemeiben; és azokban gyönyörködik ő! Vagy: Hol az ítélet Istene?” Mal 2:17 Kecsk.

Nochta Pál, Aratás gyülekezet, 2013. november 9.

Istennek már Izraellel is az volt a terve, hogy papok birodalmává váljon, többek között ezért hívta jelenlétébe Izrael fiait, de ők folyamatosan távolodtak az Úrtól, míg végül teljes engedetlenségbe kerültek. Csak a következő generáció tudott bemenni az ígéret földjére. Az újszövetségi népből is mindig csak egy maradék akar papsággá válni és örökölni az ígéreteket. Mózes kitűnő példája a Krisztust szemlélő papságnak, vagyis az imádóknak, akik szellemben és valóságban imádják az Atyát. Nekünk is ilyenné kell válnunk, hogy ellen tábora legyünk a megtévesztés alatt lévő látható egyháznak, amelyet elhagyott Isten dicsősége. „És felszállt az Úrnak dicsősége a város közepéből, és állt a hegyre, amely várostól keletre van.” Ez 11:23

Nochta Pál, Hajdúsámsoni gyülekezet (MPE), 2013. november 17.

Isten mindig is egy népet akart magának, amely királyi papságként szolgál az ő jelenlétében. Legfőbb vágya az, hogy övéi szeressék őt, hiszen a megváltás művének is csak a vele létrejött bensőséges kapcsolat ad értelmet. Amíg Mózes Isten dicsőségét szemlélte, mert annyira beleszeretett az Úrba, addig Izrael fiai elfordultak Istentől és imádták saját bálványaikat. Sajnos ezt a jelenséget láthatjuk a mostani időkben is.

Tóthné Kállai Klaudia, Aratás gyülekezet, 2013. november 23.

A sorozat témája azért fontos, mert a szellemi papság mozgatja a szellemi törvényeket. Az ellenség nem szeretné, hogy Isten előre eltervezett kiválasztottságában éljen az eklézsia. Mindaddig, amíg meg nem tanuljuk a királyi papság szolgálatát, nem tudunk újszövetségi papként tevékenykedni, így királyként sem tudunk uralkodni. Mindez azért van, mert a mennyek királysága az ú.sz.-i papoknak van fenntartva. A papok feladata természetfölötti: átveszik Isten időzítésiét, terveit, utasításait. Sokan helyes mennyei modell átvétele nélkül akarnak élni és mozogni Isten királyságában. „Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, akik Szellemben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk.” Fil 3:3