2018. október 6. Aratás gyülekezet

20181006

Ma nagyon kevés házasság érti meg, hogyan tudja megharcolni a jelenlegi érzelmi és egzisztenciális gondjaid, nem hogy egyes ’egyházi & politikai lobbi’ érvényesítő erejét. Általában a házasságok csecsemő szinten vegetálnak. Illés a kihívott nép szellemi korrupciójának közepén kezdte szolgálatát, ahol az Akháb család vallási eszköze az állam volt. Illés és a Baál prófétái között a Kármel-hegyen zajlott összetűzésben hit ajándéka által győzött. Ezután Illés egy szellemi oldalról megkonstruált konfrontációban vett részt, ahol megigazult és megkegyelmezett identitását alapjaiban rengette meg Jézabel megfélemlítése. A jelenlegi egyház szellemi korszakában egy hátráltató komplex Jezabel-i erő van jelen, hogy a hit által működő kegyelem ne tudjon dinamikusan működni a hívők életében, miként Illésnél láttuk (Rm.11). Az Atyaság szelleme Krisztus üzenete szerint segítségünkre van a szellemi konfrontációinkban. (Mt.10:20) Egy szellemi inspirációt közöl, mikor és mit kommunikáljunk a sátán (gr.vádló, uszító) által megtévesztett egyház közepette. Amikor a bűnbocsánat bizonyossága megvan a szívben, akkor megmarad benne a megigazultságra épülő bizalom, így helyzeteinkben Atyánkhoz tudunk fordulni segítségért vagy növekedésünkért.

 

 

 

 

1. rész

2. rész

2018. október 13. Aratás gyülekezet

20181013

Egyházban a vádló gonoszsága sosem radikálisan bigott, hanem ’csak’ szélsőséges. Nincs mélysége csak kísértő dimenziója. Láthatóan az egyház felületén terjeszkedik. Mára az egyház elveszítette azt a minőségét, amely által a hívő megismerheti a kísértés minőségét. Megigazulásból való beszéd a gonosz megfélemlítéséből való gondolatokat ignorálhatja. Megvallás jelentése: szellemi állandó törvényszerűség. Ekkor szinkronban van a valóság és a róla elmondott belső bizonyosság. Valakiben megvalósul, hogy Jézust úgy vallja Isten Fiának, mint az valójában van, akkor nála igaz lesz a következmény. A hitből való beszéd másik tulajdonsága, hogy mindig Isten generálja (eleve pre-plántálva van) és természetfeletti eredményeket eredményez. Harcunk tárgya: Isten erejének és tervének megnyilvánulása a győzelemért. Leromboljuk a vádló erődítményeit..”Mert mindenki, aki tejből részesedik, az igazságosság beszédében járatlan, hiszen még kiskorú”. Zsid 5:13

 

 

 

 

1. rész

2018. október 20. Aratás gyülekezet

20181020

Mi egy mennyei közösségre (részesedésre) vagyunk tervezve Isten beszéde által. A szív és száj munkája teszi felemelkedetté vagy juttatja rabságba az embert. Az ellenségnek nincs ereje, kivéve, ha hallgatok az illúziójára. A pozitív gondolkodás hozhat eredményt, de jellememet gyökeresen nem képes megváltoztatnia, erre csak az Isten igéje képes. A gonosz stratégiájával (gr.methodeia) szembeni harcban állunk. Egyértelmű választ kell adnunk arra, hogyan tudjuk imáinkban kezelni a minket ért gonoszságot. Némely gonosz a gondolattalanságból ered, nem csak önérdekből. Egyháznak a hitből és hitről való kommunikációjának képmutatása és felületessége megdöbbentő. A szellemi dolgok rendszeres beavatkozáshoz Istennek két elem kell, a szívben lévő hit és a vallástevés (úgy beszélni, mint Isten). Az egyháznak működtetnie kell a hit általi élet megvallás-i elemét. Bűnvallás nem lesz teljes, ha nincs elme-csere és szívben elszakadás a bűntől. Hitünk megvallásának eredményessége a bűnvallás valódiságától függ.

 

 

 

 

1. rész

2. rész

2018. október 27. Aratás gyülekezet

20181027

Újszövetség Jézus Krisztust (Kol. 2:9) és magát a megváltott embert is Isten templomának nevezi, akiben ott lakozik jelenléte. Amikor az igével való kapcsolatunkban jelen van a hit, akkor a Szent Szellem mindig összekapcsolódik bennünk az igével és bizonyságot ad.  Ha a Szent Szellem személyéről nem helyesen gondolkodunk, vagy nem kap szerepet a Szent Szellem szellemi életünkben, akkor bár elfogadhatjuk Krisztus valóságát, de nem valósulhatnak meg életünkben mindazok, amelyek Jézus Krisztus megváltása által megszerzett. A megigazulás legfőbb célja, hogy valódi közösségbe vigyen minket a Szent Szellemmel és így egy spirituális hagyatékot hozzon létre. Ó.Sz.-i pátriárkák életében a Szent Szellemtől ihletett kifejezés elsősorban isteni inspirációra és a prófétai beszédre vagy áldásra használatos, amely által beleláttak vagy belevittek másokat Isten akaratába. Minden pátriárka pneumatikus dolgok átörökítésében gondolkodott és tevékenykedett.

 

 

 

 

1. rész

2. rész