2018. augusztus 04. Aratás gyülekezet

 

20180804

És mi megismertük és elhittük a szeretetet, amelyet bírt az Isten bennünk. Az Isten szeretet, és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten abban marad.” 1Ján 4:16 Csia Krisztus küldetésének fő direktívája volt az Atya szeretetének, jóságának, lényének és nevének megismertetése. Krisztus egyedisége képessé tette őt arra, hogy beleérezzen az emberi létezésbe és ezzel az ember is képes lett hit által közösséget és egységet létrehozni az Atyával. Krisztus megosztja önmaga szellemét a benne hívőkkel és így bevezeti az egyházat Atyánknak teljességébe. Atya és fia felé közbenjárói és segítő szolgálata van a Szent Szellemnek. Az ember létének fő eredete nem önmagában, hanem az Atya szeretetében van. Személyes sikereink kereszténységünkben nem lehetnek kizárólagos prioritásunk meghatározói. Üdvösségünktől a jólétünkig az Atya sorsunkra való tervének kell alávetve lennünk. A” Mi Atyánk”c. ima első fele ezt teszi elsőrendű imatémának.Harcunk lesz az Atyaság vonatkozásában, mert létezik hazug-atyaság is, amely vallási alapon hozta létre a Lucifer céljait, hogy az isteni atyaság megvalósulását negligálja az egyházban.

 

 

 

 

 

 

2018. augusztus 11. Aratás gyülekezet

 

20180811

Atya ajándéka hogy létezel, személyesen ismer bennünket és új személyiséget ad. Atyaság fölépítése bennünk kezdődik és gondoskodva van jövőnk tekintetében. Amivé válhatsz, az a Te ajándékod Istennek. Felnevel bennünket az Ő számára. Néhány bátorító kapcsolat csak egy adott időszakra adatik, más pedig egy teljes életre. Az atyai mentorálás arra vonatkozik, amikor egy személy (pl.szolgáló), odaadó, bátorító magatartást folytat. Ha a segítő látja a potenciált, akkor kész befolyásolni a hívőt az elhívására. Elő tudja segíteni a pártfogoltját a lehetőségeire és egy új vagy magasabb szintű felismerésre vezetheti. Nem ugorhatunk át egy magasabb osztályba a Szellem iskolájában, csak mennyei engedéllyel.

 

 

 

 

 

 

 

 

2018. augusztus 18. Aratás gyülekezet

 

20180818

Isten atyaságán épül fel az egyház rendje. Krisztus, ma „minta fiú”, őt kell utánoznunk. Ő az Atyaság megvalósulásának prioritásában szolgált. Személyes jólétünk az Atya előre eltervezett tervének van alávetve. Sikertelen kereszténység az, amikor egónktól, bűneinktől való megszabadulás azért akarjuk, hogy szükségeinkre vonatkozó javakhoz jussunk. Krisztus földi szolgálata azért tökéletes mestermű, mert mindenben következetesen az Atya céljainak rendelte alá önakaratát. Atya és a Fiú közötti tökéletes közösség és az ebből létrejött egység felépítése sok-sok munkát vett igénybe. Harminc évet. Sátán is képes működtetni kereszténységen belül is egy un. pszeudo-atyaságot. Ez az atyaság azonban antikrisztusi-atyaság, amely keveredés alapján az igazi atyaság megvalósulását akadályozza. Sajnálatos módon a hamis atyaság kiépítésében a vallásnak döntő szerepük van és lesz a hamis transzcendens célok és prófétai jelenségek által.

 

 

 

 

 

 

 

 

2018. augusztus 25. Aratás gyülekezet

 

20180825

Mennyei atyánk istenképét nem emberi elgondolás, egyházi modell, hanem a Szentírás alakítja ki és fejleszteti tovább életünkben. Atyaság mélysége kikutathatatlan. Az Úr önmaga feltárulkozásán kívül a szolgálókat használja. Ebben a legmagasabb szellemi atyaságot a szolgálati ajándékok tudnák átadni. Optimális esetben. A kinyilatkoztatásban, mint leleplezett igazságban hiszünk, mert ez által az Atya identitását és képességeit pontosan, tükrözi Egyházában. Amikor vonzza az embert önmagához, legteljesebb önlelepleződése szeretetében ismerteti meg. Aki szeretetében marad, az Istenben marad. Krisztusban az Atya teljessége öltött létformát. Atya és a Fiú közötti teljes egység megmutatta, mire lehet képes az ember az Atyaság alatt. Isten atyákat és anyákat keres a hitben akik tanulnak a Szentírásban látható atyák bukásaiból. Ő olyanokat keres, akik hajlandóak megfizetni az árat, hogyan válhatnak mentorokká és szülőkké, akiket Isten emel fel Atyaságán keresztül. Szentírás realistán mutatja be a szellemi atyák és elhívottak mentorlási hibáit generációjuk felé.